A jelszavakat márpedig felejtsük el!

A MasterCard közleményben jelentette be, hogy tovább folytatják az internetes fizetések biztonságát erősítő fejlesztési munkájukat, melynek egyik fontos része, hogy vezető szerepet vállalnak egy új hitelesítési szabvány megalkotásában, amelynek az elfogadása jelentősen egyszerűsítiené az internetes fizetést.

Az új szabványban komoly szerep juthat az egyszer használatos jelszavak és a biometrikus adatok használatának. A MasterCard már arc- és hangfelismerő alkalmazásokat tesztel, valamint olyan csuklópánt megalkotásán dolgozik, mely az egyedi szívritmusuk alapján azonosítja be a kártyabirtokost.

Az új protokoll, melyet a vállalat a Visával közösen alkotott meg, már 2015-ben életbe léphet, és fokozatosan felválthatja a jelenleg használt 3-D Secure technológiát, és további hitelesítési lépcsők beiktatásával igyekszik biztonságosabbá tenni az internetes fizetéseket.

„A MasterCard célja, hogy a vásárlás során minél kevesebb jelszót kelljen használni, s így a kártyahasználat zökkenőmentesebbé váljon. Mi az alapján szeretnénk azonosítani az embereket, hogy kik ők, nem pedig, hogy mire emlékeznek. Ha túl sok jelszó van, amit észben kell tartani, az további nehézségeket okoz a kártyabirtokosok számára” – nyilatkozta Ajay Bhalla, a cég biztonsági vezetője.

Azóta történt

Előzmények