A hiba felfedezője és a MÁV cáfolják egymás állításait

A két fél teljesen mást mond, a MÁV szerint manipuláltak a bizonyítéknak szánt dokumentumok, és pert helyeztek kilátásba.

A MÁV csütörtöki közleménye szerint múlt hét pénteken a hvg.hu oldalon hamis információk jelentek meg, melyek szerint a MÁV-Start online rendszerén keresztül lehetőség van „ingyen menetjegy vásárlásra”, illetve a felhasználók adatai veszélyben vannak. A vasúttársaság szerint a hvg.hu manipulált dokumentumra hivatkozott, félrevezető állításaival ellentétben nem érkezett korábban bejelentés a vélt hibáról a MÁV felé, valamint tömeges adatszivárgás sem történt.

A vasúttársaság szerint a cikk állításaival ellentétben sem a MÁV Zrt.-hez, sem a MÁV-Starthoz nem érkezett be a hvg.hu által meghivatkozott e-mail, melyben egyik olvasójuk februárban jelezte a vélt hibát. A bejelentések megtörténtét olyan képernyőfotókkal vélték bizonyítani, amelyek a MÁV szerint manipuláltak, azok hitelességét a hvg.hu nem ellenőrizte elég pontosan. A MÁV arra kéri a hvg.hu-t, hogy vonja vissza állítását, ennek elmaradása esetén jogi lépéseket tesz.

A vasúttársaság szerint a hvg.hu állításával szemben fizetés nélkül nem lehet érvényes jegyet generálni a MÁV-Start internetes jegyvásárlási felületén keresztül. Az egyik hírben megjelenő videóban látható módszerrel a felvétel készítője egy korábbi sikeres, fizetett vásárlás után generált menetjegy QR-kódját használta fel újra – az ilyen módon előállított jegy nem más, mint hamis jegy, ami egyben alappal veti fel az okirat-hamisítás büntetőjogi következményeit is, magyarázták.

Új jegy azonban a háttérrendszerben, adatbázisban ilyenkor nem jön létre: a vonalkódban tárolt információ eltér a jegy felső részére nyomtatott adatoktól (dátum/idő, viszonylat, kedvezmények), ezért a jegyvizsgálói mobilkészülékre telepített ellenőrző alkalmazás az online jegyellenőrzés alkalmával jelzi a jegyvizsgálónak, hogy érvénytelen jegyről van szó. Ugyan egy kivezetés előtt álló informatikai rendszerről van szó, de a vasúttársaság kijavította a hibát – áll a közleményben.

A Kalamár Grandera nicknevet használó bejelentő a következő kommentet fűzte feltöltött videójához:

Ez a videó akkor készült, amikor elöszőr megtaláltam, hogy valami nem kóser az oldallal. A videót nem terveztem megosztani, de miután a MÁV javította a hibát, majd most sunyin tagadja és hazugnak állítja be azt, aki segíteni akart nekik (hát igen, drága lenne az a bünti), úgy gondoltam azért felrakom. (igaz, a MÁV-nak az sem volt elegendő, hogy a HVG-s újságíró jegyét is le tudtam tölteni:))) Aki ezek után nem hiszi el, az kérdezze meg magától, vajon tényleg ennyi szabadidőm van-e, hogy a ilyeneket találjak ki magamtól a MÁV-ról? Vajon tényleg, azzal foglalkozom szabadidőmben, hogy képeket hamisítok "nem elküldött" e-mailekről? A videón az látszik, hogy, belépek "A" felhasználóval (elöző videóban szereplő user), majd letöltöm "B" user jegyét.

Azóta történt

Előzmények