Még senki nem rendelt a százdolláros laptopból

Az elmúlt napokban a hazai és a nemzetközi sajtó is hírt adott róla, hogy az OLPC-program vezetői már négy országgal – Brazília, Nigéria, Argentína és Thaiföld – is megállapodtak egy-egy, összesen tehát négymillió darab százdolláros laptop leszállításáról. Tegnap azonban a projekt egyik szóvivője a ZDNet-nek nyilatkozva cáfolta ezt az értesülést. „Semmiféle megállapodást nem írtunk alá a megrendeléseket illetően, viszont valóban folytatunk tárgyalásokat az említett országokkal. Az OLPC arra kérte az összes érintett felet, hogy megrendeléseikkel várjanak addig, amíg ki nem próbálták a kész, funkciójukat betölteni képes laptopokat.” A szóvivő egyben jelezte: a gép még messze van a sorozatgyártástól, egyelőre csupán 500 alaplap-prototípust osztották ki szoftverfejlesztőknek a nyílt forráskódú fejlesztési programjuk keretében.

Az OLPC honlapján sem található híradás az említett szerződésekről, a július 30-ával záruló hírek rovatban csak arról történik említés, hogy a program vezetője, Nicholas Negroponte találkozott az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) főtitkárával, Jose Miguel Insulzával Washingtonban, hogy megvitassák a program dél-amerikai fogadtatását és lehetőségeit.

A négymillió számítógép megrendeléséről szóló hírek forrása a megjelent sajtóközlemények szerint Khaled Hasszuna volt, az OLPC közel-keleti és afrikai programigazgatója, aki újságírók kérdésére megerősítette az említett országok rendelési szándékát. A félreértések alapja azonban többszörös kommunikációs hiba lehet, mert Hasszuna nyilatkozataiban – például július 31-én a DesktopLinux.com oldalán vagy a The Register erre épülő tudósításában – árnyaltabban fogalmazott. Ezek szerint a nigériai hatóságok kinyilvánították rendelési szándékukat, Brazília, Argentína és Thaiföld vezetőivel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, és további országok bevonását mérlegelik. Konkrét megrendelésről tehát ő sem beszélt.

Mint arról az IT.news is hírt adott, az indiai kormány – bizonyos lehetséges pedagógiai károktól tartva – elutasította az OLCP ajánlkozását. Ez azért rossz hír az alapítvány számára, mert a megcélzott – jelenleg körülbelül 140 dolláros – előállítási ár legalább 5-10 millió darabos rendelés esetén tartható csak.

Azóta történt

Előzmények