Megjelenhet egy negyedik mobilszolgáltató

Az UMTS-tender pályázatainak beadása nyomán megteremtődött annak a lehetősége, hogy az eddig háromszereplős magyarországi mobiltelefonpiacon egy újabb szereplő is megjelenhessen, mivel két olyan távközlési vállalat is beadta pályázatát, amely hazánkban nincs jelen e szegmensben – közölte ma a Nemzeti Hírközlési Hatóság. A november 2-i határidőig 5 szolgáltató összesen 11 pályázatot nyújtott be.

Az augusztus 31-én meghirdetett tenderen a három jelenlegi magyarországi GSM-szolgáltató – a Pannon GSM Távközlési Rt., a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. és a Vodafone Magyarország Rt. – egyaránt pályázott mindhárom, a részükre fenntartott blokkra. Az új piaci szereplők számára megnyitott negyedik blokkra a dán távközlési vállalat, a TDC leányvállalatán, a HTCC-n keresztül, valamint a svéd Tele2 2004-ben megnyitott magyarországi érdekeltségén keresztül adott be pályázatot.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, Pataki Dániel szerint a 2004 januárjában hatályba lépett új hírközlési törvény elérni látszik a célját, élénkül a verseny a magyar távközlési piacon, a pályázat iránti nagy érdeklődés és különösen az esetleges új belépő megjelenése azt jelzi, hogy a magyar piac iránt komoly a bizalom, és a pályázat kiírására valóban jó időben került sor. A hatóság a társadalmi haszon maximalizálására törekszik, eleget téve a fogyasztói, a kormányzati és a befektetői elvárásoknak – tette hozzá.

A meghirdetett frekvenciablokkok 15 évre nyerhetőek el. A pályázat biztosítja, hogy a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatást a fogyasztók már 2006 januárjától igénybe vehessék. A tender menetrendje szerint a hatóság december elején hirdet eredményt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tele2

Azóta történt

Előzmények