Ráncfelvarrást kap a világ leglátogatottabb oldala, a Google kereső

Nemsokára megújul a világ leglátogatottabb weboldala, a google.com (és természetesen az országspecifikus keresőoldalak is). A Google hivatalos blogbejegyzése szerint a változás két területet érint majd, egyrészt a fenti  Google sávot, másrészt pedig az oldalon szereplő logót.

Az eddig megszokott legfelül található, fekete navigációs sáv eltűnik, és helyette az androidos eszközökről és a Chromebookokról ismerős négyzetrácsos ikon veszi át a szerepét, ami lényegében ugyanazt az alkalmazásindítót takarja, ami pár hete az asztali Chrome alkalmazások megjelenésével a PC-kre és notebookokra is beköltözött. Ezzel a megoldással nyerünk néhány sor pixelnyi plusz képernyőterületet a Google oldalainak használata közben, másrészt a jövőben minden bizonnyal minden webes Google alkalmazást is majd erről a központi felületről érhetünk el.


[+]

A bejegyzés szerint a cég a felületet a következő hetek alatt, több ütemben fogja frissíteni.

Bár gyakorlati szempontból nem egy lényeges változás, de egyúttal megújul a Google logója is, a betűtípusban és a felhasznált színekben egyaránt lesznek változások.

Előzmények