Fennakadások jöhetnek a memóriachipek gyártásában

A Samsung és a Micron egyaránt arra figyelmeztettek, hogy Hszian koronavírus miatti lezárása igen komoly problémákat eredményezhet a memóriachip-gyártásban.

A jelentések szerint az idei legnagyobb járványhullámot jelenti Kínában a Hszian régióját érintő mostani fertőzéssorozat. Ennek eredményeképp nagyon szigorú lezárást vezettek be.

A Samsung és a Micron (a világ legnagyobb memóriachip-gyártói közé tartoznak) tájékoztatása szerint a szigorú korlátozások a városban azt jelentik, hogy a vállalatok ebben a régióban lévő chipgyáraiban is fennakadások lehetnek.

Mindez pedig további nyomást gyakorol a globális ellátási láncra, ráadásul az alapanyagok ára és a szállítmányozási költségek is kilőttek.


[+]

A Micron szerint a DRAM memóriachipek készleteivel most jelentős problémák adódhatnak. Jelezték azt is, hogy a Hsziant érintő lezárások eredménye az, hogy az üzemekben csak kevesen vannak. A Samsung is jelezte, hogy a NAND flash memóriachipeket gyártó üzemeiben kénytelen átmenetileg változtatni a működésen. Innen mobilokba, adatközpontokba és egyéb technológiai eszközökbe is szállítanak lapkákat. Kínai médiaértesülések és a TrendForce szerint a Samsung termelését egyelőre nem érintette különösebben a mostani helyzet, de várhatóak csökkenések.


[+]

A szakemberek a globális ellátásra való hatást kontrollálhatónak látják, de bizonytalanságot jelent, hogy mikor sikerül megállítani a koronavírust, és mikor működhetnek újra normálisan a gyárak. Sokan gyors javulást várnak, továbbá azt, hogy a nagy külföldi cégek termelését támogatja majd a kínai vezetés. Dél-koreai elemzők szerint ez azért is valószínű, mert a Samsung egyik hsziani gyárából sok chip kerül kínai szervercégekhez, és ez az egyik legnagyobb külföldi projekt Kínában. A Samsung két hsziani gyártósora a cég teljes NAND flash memória-kapacitásának 42,5 százalékát adja, a teljes, globális termelési kapacitásnak pedig a 15,3 százalékát.

Nagy gondba kerülhetnek a mobilok és a laptopok gyártói a TrendForce szerint, ha bármilyen változás történik a Samsung helyi üzemeiben – ugyanakkor rövid távon még nagy készletekkel tudják kiszolgálni a megrendelőket.

Azóta történt

Előzmények