Mi történik, ha egy robot elgázol?

A pontos körülmények nem ismertek, de az biztos, hogy egy robot sérülést okozott egy gyereknek.

Az Egyesült Államokban egyre több helyen lehet találkozni egy kaliforniai startup vállalkozás, a Knightscope termékével, a bűnmegelőzési célokra tervezett K5 robottal, melyeket elsősorban áruházakban, oktatási intézményekben és hivatalokban alkalmaznak.

Egy ilyen gép működik a Stanford Egyetem területén található bevásárlóközpontban is, ahol az egyik helyi lap beszámolója szerint a K5 a múlt héten balesetet okozott. Az egyelőre még tisztázatlan körülmények között történt incidens során a szülők beszámolója szerint a közel 150 kilogramm súlyú, másfél méter magas robot elütötte 16 hónapos kisfiukat, majd ezek után sem állt meg, hanem áthajtott a lábán. Szerencsére a gyerek lába nem tört el, de elég csúnya zúzódásokat szerzett.

A sérülés
[+]

A robotot a bevásárlóközpont tavaly szerezte be, feladata az, hogy ha szokatlan zajokat, hirtelen környezetváltozásokat, esetleg ismert bűnözőket észlel, akkor értesítse a hatóságokat.

A tudósítások szerint az eseményt egyelőre még nem kommentálta sem a gyártó, sem az áruház. A felháborodott szülők szerint ma már a garázskapuknak is vannak védelmi szenzoraik, és ez elvárható lenne egy ilyen súlyos, emberek között tevékenykedő gép esetében is, mivel így veszélyezteti a testi épségüket.

A K5-ös minden bizonnyal rendelkezik ilyen szenzorral, valószínűleg műszaki hiba okozhatta a balesetet – de ez csak feltételezés, a várható vizsgálat fogja tisztázni az ügyet.

Azóta történt

Előzmények