Microsoft-feljesztőeszközök amatőröknek

Express néven egyszerű fejlesztőeszközöket és egy ingyenesen elérhető adatbázist tesz elérhetővé a világ 18 millió amatőr fejlesztőjének a Microsoft. A lépés válasz arra a fejleményre, hogy az utóbbi években egyre több ilyen informatikus fordult más platformok, például a Linux felé, mert azokhoz ingyenes eszközök álltak rendelkezésükre, ráadásul a forráskódjuk sem titkos. Az új adatbázis az SQL Server Express Edition névre hallgat, az Expressben megtalálható lesz a Visual Web Developer, a Visual Basic és a Visual C# egy-egy változata. Szakértők véleménye szerint a Microsoft kevesebb mint ötven dollárt kér majd a fejlesztőeszközökért - szemben a profiknak való cucc 1800 dolláros árával.

Becslések szerint jelenleg 15 ezer külsősök által kifejlesztett Windows-alkalmazás kapható a piacon, és kismillió további fut különböző vállalatoknál, oktatási és más intézményeknél, illetve hivataloknál a világ minden táján. Az új eszközökkel arra akarja bátorítani a Microsoft az ahhoz értőket, hogy továbbra is hozzanak létre ilyen alkalmazásokat – véli a New York Times.

Forrás: NAPI Online

Azóta történt

Előzmények