A Microsoft 28,9 milliárd dolláros számlát kapott az adóhatóságtól

Az amerikai adóhatóság szerint 28,9 milliárd dolláros adótartozása van a Microsoftnak – ezt a redmondi cég vitatja.

A Microsoft azt közölte, hogy az amerikai adóhatóság (IRS) szeptemberben arról értesítette őket, hogy 28,9 milliárd dolláros adótartozásuk van, továbbá büntetésekre és egyéb intézkedésekre számíthatnak a 2004 és 2013 közötti időszak miatt.

Az ügy egy elhúzódó vita kapcsán folytatódik, az adóhatóság azt vizsgálja, hogy a Microsoft hogyan osztotta szét a nyereségét a különböző országokban és leányvállalatok között.

A Microsoft szerint azóta már változtattak a gyakorlataikon, így az IRS által említett problémák csak a múltat jellemzik. Úgy gondolják, hogy a vizsgálat után az adótartozásukat 10 milliárd dollárral is csökkenthetik.

A redmondi vállalat közölte: nem ért egyet az adóhatóság kijelentéseivel, vitatja azokat. Először egy belső intézkedés keretében fellebbeznek, ha szükséges, akkor bíróságon is. Az adóhatóság nem nyilatkozik a téma kapcsán, törvényi okok miatt.

Azóta történt

Előzmények