Jövő kedden az eddigi legnagyobb Microsoft-frissítés érkezik

A Microsoft bejelentette, hogy jövő kedden, a szokásos havi frissítés idején összesen 64 hibát, sérülékenységet javítanak ki windowsos termékeikben (Windows operációs rendszerek, Microsoft Office csomagok, Internet Explorer, grafikus keretrendszer, illetve egyéb szoftverek). Ezzel új „keddi” rekordot fognak felállítani, mivel az eddigi legtöbb javítást tartalmazó frissítés 2010 decemberében 40 hiányosságot orvosolt.

A 17 csomagba rendezett javítás közül kilencet minősítettek „kritikusnak” (vagyis soroltak a legveszélyesebb kategóriába), a maradék nyolc besorolása pedig „fontos”, ez a második kategória a négy szintet tartalmazó vállalati rendszerben. A kritikus hibák mindegyike, a fontosak közül pedig hat alkalmas arra, hogy egy támadó távolról futtasson le programokat a sikeres behatolás után, egy hozzáférést engedélyez, egy pedig információk kinyerését teszi lehetővé.

A javított hibák közül talán a legfontosabb, a legérzékenyebb a MIME HTML protokollban januárban felfedezett sebezhetőség, de kiemeltnek számít a Windows Server Message Block (SMB) hálózati és fájlmegosztó protokollban februárban megtalált sérülékenység is. A többi hiba az Office és az Internet Explorer mellett például a Visual Studióban, a .Net-ben és a GDI+-ban található, illetve a Windows’ Graphics Device Interface egy komoly problémáját is megoldják.

A hibák, javítások, illetve az érintett szoftverek leírása az áprilisi biztonsági jelentésben olvasható.

Azóta történt

Előzmények

  • A jövő héten 22 Microsoft-patch érkezik

    Átlagos mennyiségű javítást ad ki februárban a termékeihez a szoftvercég. Ezúttal az IIS-t is foltozzák.