Már nevezhetnek a diákok a Microsoft világversenyére

A Microsoft idén is meghirdeti az Imagine Cup elnevezésű versenyét diákok számára. Az Imagine Cup már hat éve hívja fel arra a fiatalokat, hogy tehetségüket és találékonyságukat kiaknázva próbálják meg elképzelni, miként lehetne a technológia révén jobbá tenni a világot. A tavalyi versenyben 100 ország több mint százezer diákja vett részt, s a Microsoftnál remélik, hogy az idén még többen jelentkeznek. Arra biztatják a diákokat, hogy a környezetvédelem terén álljanak elő merész ötletekkel, és „képzeljék el azt a világot, ahol a technológia támogatja a fenntartható környezetet.” Az online, helyi és regionális fordulók továbbjutói 2008 nyarán, az Imagine Cup párizsi döntőjében mérik össze erejüket. Itt a Microsoft több mint 180 ezer dollárral jutalmazza majd a kilenc kategóriában versenyző döntősöket. A pénzjutalmon túl az Imagine Cup karrierjük elindításában is segíti a diákokat.

Az Imagine Cup 2008 kilenc versenykategóriája a szoftver- és videójáték-fejlesztéstől kezdve az algoritmusokra és programozásra épülő problémamegoldásig terjed, de a művészi hajlamú érdeklődők a különféle digitális művészeti ágakat, például a filmkészítést és a fotózást is megtalálják a kategóriák között.

Bővebb tájékoztató az Imagine Cup 2008, valamint a Microsoft weboldalán található.

A tavalyi szöuli döntőben a magyar küldöttség legszebb eredményét, algoritmus kategóriában 3. helyezést Szebeni Szilveszter, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanulója érte el. Igen eredményesen szerepelt, bár sajnos nem jutott a végső döntőbe a főleg BME-hallgatókból álló „The Team” nevű csapat, akik egy óvodásoknak szóló, angol nyelvet tanító szoftverrel neveztek be.

A Microsoft Magyarország idén is arra biztatja a magyar középiskolásokat és egyetemistákat, hogy minél többen próbáljanak szerencsét. Ennek ösztönzésére ez évben meghirdetik az Imagine Cup regisztrációs játékot, melynek keretében a leggyorsabb 100 hallgató, aki február 1-ig beregisztrál a versenyre, és valamelyik kategóriában versenyző lesz, majd a hírt továbbadva két további hallgató az ő ajánlásával szintén benevez a megmérettetésre, Microsoft Wireless Mouse-t nyer.

Azóta történt

Előzmények