Megszűnik a Live Search Book

A Microsoft nevében Satya Nadella alelnök pénteken sajnálkozva jelentette be, hogy a vállalat leállítja digitalizálási programjait, a Live Search Bookot és a Live Search Academicet. E projektek keretében a 2006-os indulás óta eltelt két évben körülbelül 750 ezer könyvet szkenneltek be, s mintegy 80 millió újságcikket indexeltek. Jelen pillanatban még nem teljesen világos, hogy mi lesz a sorsa ezeknek az anyagoknak: az alelnök bejegyzése szerint azok, akik az eredeti könyveket a rendelkezésükre bocsátották, természetesen megkapják a digitális változatokat, s a Microsoft továbbra is segíti technológiájával azokat, akik saját szakállukra látnak hozzá anyagaik digitalizálásához. Ezen kívül az eddigi eredmények a Live Searchön keresztül továbbra is elérhetőek lesznek, de a különálló keresőfelületet megszüntetik.

A döntés hátterében feltehetően az állhat, hogy a Microsoft internetes keresési üzletága az elmúlt negyedévet 228 millió dolláros veszteséggel zárta, s jelen pillanatban a könyvdigitalizálás feladása bizonyult ésszerű üzleti döntésnek – e téren különösen nem tudták felvenni a versenyt a Google-lel, amelynek hasonló projektje keretében naponta 3000 új könyvet indexelnek.

Azóta történt

Előzmények