Leteszed az asztalra a telefont, a lámpa pedig feltölti

A Microsoft kutatói egy olyan lámpát fejlesztettek ki, mely automatikusan megkeresi a környezetében a telefont, majd a fénye segítségével feltölti annak akkumulátorát – írta meg ma a ZDNet tudósítója.

Mindehhez természetesen olyan készülék kell, amelyik alkalmas napelemes töltésre. A Microsoft Research tesztjei alapján az általuk fejlesztett lámpával nagyjából annyi idő alatt lehet feltölteni az akkut, mint a hagyományos, vezetékes módon. Egy működő prototípus már elkészült, de jelenleg még a munka elején tartanak.

Microsoft AutoCharge töltő

Az egyelőre AutoCharge-nek nevezett technológiában a rendszer kamerával keresi meg a telefont, majd ráirányítja a lámpa fényét. A töltés sebességének és hatékonyságának maximalizálása érdekében a lámpa egy koncentrált, kis szóródású fénynyalábot bocsát ki. Mivel egy ilyen erős fénysugár sokakat zavar, ezért lehetőség lesz infravörös fény használatára is. Amennyiben valami a fénysugár útjába kerül – pl. egy ember – a lámpa 50 milliszekundum alatt kikapcsol. A prototípusnál egy UltraFire CREE XM-L T6 Focusing LED lámpát használtak.

Microsoft AutoCharge töltő

A jelenlegi formájában létező eszköznél a telefon napelemei egy LED-et tartalmaznak, amely villog, ha lemerülőben van az akku, és ezt érzékeli a kamera, amelyik a tesztek szerint három másodpercen belül észlelik a jelzést. Ha pl. egy asztalon több töltendő telefon is van, akkor a rendszer egymás után mind feltölti.

Mivel a legtöbb telefon nem rendelkezik napelemmel, ezért a Microsoft kutatói úgy vélik, ebben az esetben szóba jöhetnek az olyan megoldások, mint Wysipsé, amikor is egy speciális fóliát helyeznek a kijelzőre és a hátlapra, és ez biztosítja az energiagyűjtést.

Azóta történt

Előzmények

  • Itt az ingyenes Microsoft Office mobilra

    A Microsoft is belép a freemium szoftverekkel operáló vállalatok sorába. Eddig csak az Office 365 előfizetés mellé járt a hordozható eszközökre szánt irodai csomag.

  • Két díjat is nyertek a szegedi fiatalok a Microsoft világversenyén

    Az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezése mellett a finn AppCampus különdíjat is bezsebelte a szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztői csapat, a Tep a világ egyik legrangosabb technológiai versenyén.