Saját tabletet dob piacra a Microsoft

Megint igaznak bizonyultak a szakmai pletykák: a Microsoft tegnap Los Angelesben egy saját fejlesztésű táblagépcsaládot leplezett le. A cég által már egy ideje használt Surface márkanevet megöröklő tabletek feladata a Windows 8-ban rejlő lehetőségek maximális kiteljesítése, nem véletlen, hogy az új operációs rendszer őszre várt premierjével nagyjából egy időben kerülnek piacra.

A két bemutatott Surface modell egyike egy NVIDIA által gyártott ARM-rendszerchipre, a másik egy Intel Core processzorra épül: az előbbi így inkább egy iPad-szerű tablet, míg az utóbbi inkább egy tablet formájú PC (az ismertté vált hardverösszetevőket testvérlapunk, a Prohardver! híre tételesen felsorolja). A két masina közötti különbség a használt operációs rendszer (Windows RT vs. Windows 8 Pro) mellett leginkább a méretekben ölt testet, az inteles kiadás vastagabb és nehezebb is, mint a kistestvére.

Minden részletre

A tabletek egyediségét azonban nem a chipek adják, hanem néhány olyan izgalmas megoldás, amilyet eddig leginkább a nagy mumus Apple-től láttunk. Ilyen például a Surface-hez készült Touch Cover, amely az iPad harmonikaszerűen nyíló-csukódó képernyővédőjéhez hasonlóan mágnesesen rögzíthető a gépekhez, ám billentyűzetet is tartalmaz. A mindössze 3 milliméter vastag – vagy inkább vékony – kiegészítővel a Microsoft szerint sokkal gördülékenyebben lehet gépelni, mint az érintőképernyőn, ráadásul a billentyűk „okosak”, meg tudják különböztetni a rajtuk pihenő ujjakat a gépelő ujjaktól. Ebből Type Cover néven készült egy olyan változat is, melyen a billentyűk valóban le is nyomhatók, még ha csak másfél milliméternyit is, de mozognak, hogy az ehhez szokott felhasználók is komfortosan érezhessék magukat.

Mindkét tablet rendkívül vékony, rugalmas és ellenálló magnéziumborítást, míg a kijelző a fizikai behatásokat remekül tűrő Gorilla Glass üvegborítást kapott. A VaporMg-nek nevezett eljárással készült ház hátoldalán egy kihajtható támaszték is van, ami arra szolgál, hogy a gépet egyszerűen le tudjuk rakni állítva az asztalra például. Az Apple tökéletességre való törekvésére emlékeztet a Microsoft rajongása egyes, a gyanútlan szemlélő számára lényegtelennek tűnő részlet iránt. Steven Sinofsky Windows-főnök a prezentációban például külön kiemelte, hogy a tabletek pereme 22 fokos szögben dől, ami a legideálisabb dőlésszög a videóhívásokhoz vagy a filmnézéshez. „A támasz úgy pattan vissza a helyére, mint egy luxusautó ajtaja” – lelkendezett tovább a prezentáció alatt egyébként végig igen feszültnek tűnő üzletágvezető.

Néhány részlet felfedésével egyelőre adós maradt a Microsoft, több fontos paramétert – többek között a kijelzők felbontását, a processzor pontos típusát, órajelét – nem kötötték a nyilvánosság orrára, és a sajtó helyszínen tartózkodó képviselőinek is csupán néhány percnyi ismerkedésre adtak időt a gépekkel. Így jelenleg az tabletek ára sem ismert, a hivatalos közlés ezzel kapcsolatban az, hogy a Windows RT alapú modell annyiba kerül majd, mint egy hasonló kiépítésű ARM-tábla, míg az inteles kiadás az ultrabookok árszintjén lesz majd megvásárolható. Az előbbi egyébként a Windows 8 kiadásával egy időben debütál, míg az utóbbi nagyjából három hónappal később, és a nemzetközi piacokon mindkettő csak a Microsoft online boltjában lesz megvásárolható.

Mi tört a felszínre?

A volumenben és földrajzi kiterjedésben is korlátozott értékesítés alapján is gyanítható, hogy a Microsoft a Surface duóval nem feltétlenül iPad-gyilkos termékeket akar piacra dobni. A kérdés, amin a premier óta a szaksajtó töpreng, hogy akkor vajon miért választotta ismét a cég a házon belüli hardverfejlesztést és hoz ki a saját neve alatt számítógépet. A saját fejlesztésű vasak bizonyítványa ugyanis a redmondi vállalatnál vegyes képet mutat: az iPod kihívójának szánt Zune médialejátszó fájó bukás volt, míg például az Xbox mostanra példás kasszasikerré vált.

Azt a Microsoft is érezte, hogy meg kell indokolnia, miért is döntött egy saját fejlesztésű hardver kifejlesztése és forgalmazása mellett. Hiszen a PC-iparág ökoszisztémája évtizedek óta a szoftver- és hardvergyártás különválasztására épül, arra az elvre, hogy a szoftvercég által megalkotott platformot licencelve a PC-gyártók elméletben egyedi készülékek változatos sorát dobják piacra. A felhasználó szempontjából ennek a modellnek az előnye: a széles választék, a választás szabadabb lehetősége. Ezzel szemben áll az a megközelítés, amely a hardver és a szoftver egységét hirdeti, azt, hogy a gyártónak mindkét terület felügyeletét házon belül kell tartania, mert csak így garantálható az egységes és mindig kielégítő felhasználói élmény – ezt az elvet követi a rivális Apple.

A sajtóeseményt felvezető Steve Ballmer vezérigazgató szerint azért döntöttek a tablet elkészítése mellett, mert szerették volna megmutatni, mit is lehet a Windows 8-ból kihozni, mert a lehetőségeket gyakran a PC-gyártók sem látják meg. „Ahogy a Windows 1.0-hoz kellett az egér [melyet a cég saját maga gyártott], ugyanúgy a Windows 8 mellé is szerettük volna odatenni a hozzáillő hardverpárját, egy új számítógépcsaládot” – fogalmazott.

Noha Ballmer végig hangsúlyozta a hagyományos PC-modell, a gyártópartnerek iránti elkötelezettséget, az üzenetből úgy tűnik, a vállalat nem elégedett a hardveres oldal innovációival, és utat akart mutatni a Delleknek, HP-knak, Asusoknak. A Surface így egy olyan szintet állít fel, amit a PC-gyártóknak kötelező megugraniuk majd a Windows 8 és a Windows RT esetében. Az a kérdés azonban megválaszolatlan marad, hogy vajon miért nem lehetett ezt az utat megmutatni, kijelölni a megszokott mederben maradva a partnerekkel folytatott egyeztetések során, miért volt fontos saját fejlesztéssel előállni.

Azóta történt

Előzmények