Miért szűnik meg a Start menü a Windows 8-ban?

A Windows 8 korai változatainak ismertetői alapján a felhasználói felület megújításának kulcseleme lesz, hogy megszűnik a Windows 95-ben megjelent, majd többször átalakított Start menü, szerepét megváltozott funkcionalitással és megjelenéssel egy teljes képernyő, az induló képernyő veszi át. Ezt az újítást sokan fogadták kétségekkel, talán ezért is érezték szükségesnek a fejlesztők, hogy már eddig is több cikkben tárják fel motivációikat, tegnap például a hivatalos blogban Chaitanya Sareen, az e programrész kidolgozásáért felelős csapat vezetője szentelt a témának hosszú bejegyzést. Ennek lényege: felméréseik szerint mind kevesebben használják a Start menü szolgáltatásait.

start menu

A Sareen által ismertetett adatok szerint a Windows Vistához képest a Windows 7 esetében például a Start menü által biztosított képmegnyitások száma 61 százalékkal csökkent, de maga Start menü megnyitása is 11 százalékkal esett vissza. Ezzel párhuzamosan egy másik erősödő tendenciát is megfigyeltek: a Start menüben való navigálás, illetve a keresés kissé nehézkes használata miatt mind több felhasználó helyezte el gyakran futtatott alkalmazásainak vagy fájljainak indítóikonját a Start menüben vagy a tálcán. A kiemeléseket mind többen választják, különösen azóta, hogy weboldalakat is kitűzhetnek, ezért – véli a mérnök – először az akár 22 ikonnak is helyet biztosító tálca kapott hangsúlyosabb szerepet a gyors indítás megkönnyítésében, s ennek a folyamatnak a következő állomása az új induló képernyő, amely koncepciójában ezt a mindennapokban sokak által kedvelt, nagy fokú testre szabhatóságot kínáló megoldást támogatja a merev, nehezen kezelhető menürendszer helyett.

Előzmények