Mit csinálnak a gyerekek az interneten?

Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek- és családi portállal együttműködve 2007 júliusa és szeptembere között felmérte a 15 évesnél fiatalabbak internetezési szokásait. Hasonló vizsgálat korábban nem készült hazánkban. A VMRkids kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltötték ki, így az eredmények az otthoni internetkapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, valamint reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást.

Az összesen 2500 internetező gyermek megkérdezésével lezajlott kutatás eredményei szerint míg a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdett internetezni, az ennél is fiatalabbak 55 százaléka pedig az elmúlt pár hónapban lett internethasználó. Ez jelzi, hogy az internet használatát viszonylag korán, jellemzően már 10 éves kor alatt elkezdik a gyerekek.

A játékos generáció

A VMRkids 2007 eredményei szerint a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A 6 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka látogat gyerekeknek szóló oldalakat, 56 százaléka hallgat és néz meséket az interneten. A 7-10 évesek többsége – 96 százaléka – szintén elsősorban játszik a neten, de 49 százalékuk e-mailezik is. A 11-14 évesek között pedig már 81 százalék az e-mail használók aránya, de a többség – 92 százalék – még az esetükben is játszik az interneten.

A gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internethasználatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, és 79 százalékuk leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.

Az NRC kutatásából kiderült az is, hogy minden második internetező gyermek kattintott már internetes hirdetésre, az iskoláskorú gyermekek több mint fele pedig szokott idegennyelvű weboldalakat is látogatni. Emellett a 7-10 évesek 32 százaléka, a 11-14 éveseknek pedig 63 százaléka iskolai feladatok megoldásához is használja a világhálót. Chatelni szintén a nagyobbak szoktak: a 11-14 éveseknek már 66 százaléka cseveg az interneten.

Azóta történt

Előzmények