Mit tehetnek az adategyeztetésről lemaradt feltöltőkártyások?

Mindhárom szolgáltatónak van megoldása a problémára, mindegyik a saját útját járja. Még nincs minden veszve!

A hétvégén lejárt a feltöltőkártyás SIM-kártyák adategyeztetésére adott hatósági határidő. A végleges számokra még várunk, pár nappal július elseje előtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tájékoztatása szerint az érintett szerződések hatvan százalékánál történtek meg a szükséges lépések.

Ez alapján nagyjából másfélmillió lehet azoknak a hívószámoknak a száma, amelyeket a szolgáltatók kénytelenek voltak kikapcsolni szombaton. De milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nem lemondtak a kártyájukról, hanem csak kicsúsztak a határidőből?

A Telenornál online felületen, egy SMS-ben kapott kóddal is újraszerződhetnek az adategyeztetésről lemaradt ügyfelek. A kódot az utolsó napon, tehát június harmincadikán küldte el a szolgáltató az érintett kártyákra. Azok, akik ezt a kódot felmutatva az ügyfélszolgálaton, vagy felhasználva a weboldalon legkésőbb augusztus 31-ig elvégzik az adategyeztetést, a számuk mellé a korábbi egyenlegüket is visszakapják. Ezt követően, február 28-ig van lehetőség a SIM újraélesztésére, bár ebben az intervallumban már az egyenleget nem állítja vissza a szolgáltató.

A Magyar Telekomnál is lekapcsolták a 2017. január elseje előtt vásárolt, nem egyeztetett tulajdonosi hátterű kártyákat, ezekkel ma már csak segélyhívást, illetve a Telekom adategyeztető számát (+3680-630045) lehet tárcsázni. A Telekom szintén küldött SMS-kódot a fogyasztóknak, akik akár személyesen, akár telefonon, akár online intézik az egyeztetést, szeptember 30-ig a számukat és az egyenlegüket is visszakapják.

A Vodafone feltöltőkártyás ügyfeleinek egyeztetésmentes kártyáin sem lehet már hívást fogadni vagy indítani, a vészhívások mellett a 1270-es számot kivéve. A telefonon és személyesen pótolható adategyeztetést követően a Vodafone ügyfelei is visszakapják egyenlegüket a számuk mellé.

Azóta történt

Előzmények