Villámgyors mobilnetet demózott a T-Mobile

Az elmúlt három hónapban a T-Mobile bonni központjába látogatók már kipróbálhatták, hogy milyen gyorsulást hoz majd a Long Term Evolution (LTE) technológia a mobilkommunikációban. Most a cég a nemrég csődvédelembe menekült Nortellel és az LG-vel a világon elsőként országok közti kapcsolatot mutatott be, a Barcelonai kiállítási standot egy Bonnban közlekedő furgonnal kapcsolták össze így.

Miközben a kisbusz halad a kijelölt tesztútvonalán, a látogatók HD videokapcsolatot tarthatnak az abban ülőkkel, hálózati játékokat játszhatnak velük vagy fájlokat tölthetnek le a buszban lévő gépekről. Egy másik képernyőn a furgonból közvetítet, HD minőségű mobil IPTV-adás látható.

Az Next Generation Mobile Networks (NGMN) szövetség korábban lefolytatott tesztjei igazolták, hogy optimális feltételek esetén LTE technológiával elérhető akár a 170 Mbit/s letöltési és 50 Mbit/s feltöltési sebesség is. A T-Mobile tavaly már bemutatta, hogy az adatátvitel egy 65 km/h sebességgel közlekedő kisbusz esetében is működik: a tesztútvonalon a kapcsolat mindvégig folyamatos volt, még a cellák közötti átadás során is – ez pedig az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a jövő mobilkommunikációs hálózatáról beszélhessünk. A teszt során használt úgynevezett többcellás (multi-cell), végponttól-végpontig tartó (end-to-end) hálózatot a Nortel építette ki, a járműben pedig az LG Electronics által gyártott telefonprototípusokat használnak.

A barcelonai kiállításon számos más gyártó, köztük a Motorola és az Alcatel-Lucent is demonstrálja az új technológia előnyeit.

Azóta történt

Előzmények