Magyarországon is jelen van az ál-Firefox kémprogram

A Mozilla bejelentette, hogy egy figyelmeztető levelet (cease-and-desist letter) küldött egy cégnek, amelyben arra figyelmeztetik őket, hogy azonnal állítsák le szoftverük jelenlegi felhasználási módját. A szóban forgó alkalmazásról ugyanis a Citizen Lab kutatóintézet április 30-án közzétett jelentésében megállapította, hogy a FinSpy néven ismert program – a Firefox böngésző tulajdonságaival álcázza magát a számítógépeken – egyre több országban bukkan fel. E híres/hírhedt FinFisher néven is emlegetett kémprogram már jó ideje borzolja a civil jogvédők idegeit, ugyanis a brit székhelyű Gamma International legálisan terjeszti (Nagy-Britanniában már nem, ott betiltották), és vevőik többsége kormányzati szerv szerte a világból. Legutóbb Németországban kavart vihart, amikor helyi hackerek kiderítették, hogy amikor a hatóságok megbuktak egy korábbi megfigyelő szoftverrel, erre váltottak át.

A Citizen Lab jelentése szerint az elmúlt időszakban 36-ra szaporodott azon országok száma, ahol a FinSpy-nak irányító szerverei (Command & Control servers) vannak – a 11 új hely között ott van Magyarország is.

finspy

A Mozilla hivatalos blogjában közölte, hogy elküldték a felszólítást, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy illegális tevékenységhez és módon használják fel a cég és terméke nevét – a kémprogram nem fertőzi meg magát a böngészőt, de olyan információkat közöl magáról, mintha a Mozilla böngészője lenne, hogy így nyerje meg a felhasználó bizalmát. Ez két módon éri el: egyrészt a spyware-vizsgálatkor firefox.exe-ként jelenik meg, és olyan tulajdonságokat ad meg magáról, mintha a Mozilla programja lenne. Másrészt, ha egy szakember alaposabban megnézi, akkor a Firefoxtól származó információkat mutat a kódja is.

A fenti módszereket ráadásul a főként diktatórikus országokban felhasznált kémprogram gyártója hirdeti is, mint kiváló rejtőzködési megoldást.

Azóta történt

Előzmények