Műtárgykereskedelembe fog az econet

Az econet.hu Informatikai Rt. két internetes műtárgy-kereskedelemre és aukciók szervezésére szakosodott céget alapított – jelentette be tegnap a társaság. A minimális, 3 millió forintos jegyzett tőkével életre hívott Artigo Kft. a tervek szerint a hazai internetes műtárgy-kereskedelemben próbál szerencsét. Balázs Csaba, a cég vezérigazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, a kortárs magyar művészet jelentette piaci rést kívánják kitölteni, de egyelőre csupán tapogatóznak, komoly árbevételre és nyereségre egyelőre nem is számítanak. A www.artigo.hu címen a jövő év folyamán virtuális galéria nyílik, és az oldalon a kiállítások mellett internetes aukciók szervezésére és lebonyolítására is lehetőség nyílik majd.

Az econet tervei szerint az oldal a magyar képzőművészet népszerűsítésével, a fiatal alkotóknak bemutatkozási lehetőségek biztosításával nem csupán üzleti célokat szolgál majd.

Azóta történt

Előzmények