A piacról szerzett vezetőket az MVM NET

A vállalat fel akarja pörgetni tevékenységét, így nagy tapasztalattal rendelkező, a piacon már bizonyított szakembereket csábítottak magukhoz.


Vigné Szalontai Katalin

Az állami tulajdonú MVM NET bejelentette, hogy távközlési üzletágához több új vezetőt igazolt le, mindannyian a piaci szektorból érkeztek.

A roppant összetett feladatkört vállaló Vigné Szalontai Katalin, az MVM NET Szupergyors Internet Projektjének (SzIP) új vezetője korábban a Magyar Telekom nagykereskedelmi igazgatóságát vezette, 23 évig dolgozott a nagykereskedelmi piacon. Részt vett a magyar távközlés jelentős átalakulásában, a liberalizációs folyamatban, a mobilszolgáltatók piacra lépésében, a Magyar Telekom konszolidációs – T-Online, T-Mobile, T-Kábel – integrációjában, valamint a Magyar Telekom nagykereskedelmi tevékenységének kialakításában. Vigné Szalontai Katalin feladatköre felöleli a SzIP hálózatfejlesztési program keretében az MVM NET által elnyert területeken, járásokban a hálózat tervezését, kivitelezését, hasznosítását, mindeközben a társaság által biztosítandó helyi és országos szolgáltatási kötelezettségek és nem utolsó sorban az üzleti értékesítési tevékenység biztosításához szükséges feltételek megteremtését.


Bakos Róbert

A másik új csúcsvezető, Bakos Róbert az MVM NET műszaki igazgatói pozícióját vette át. A szakember a Magyar Telekomtól érkezett, ahol legutóbb a Core hálózatok, a vezérléstechnika mobil és vezetések területének architektúráért, fejlesztésért és üzemeltetésért felelős vezető helyettesi pozíciót töltötte be. Ezt megelőzően az Invitel Távközlési szolgáltató tervezési és fejlesztési vezetője volt. Közel két évtizedes, távközlésben töltött pályafutása során tapasztalatokat szerzett a különböző rendszerek működtetésében, infrastrukturális projektek, beruházások lebonyolításában, szolgáltatások bevezetésében, üzemeltetési folyamatok és koncepciók kidolgozásában és azok megvalósításában, illetve részt vett különböző vállalatok integrálásában, stratégiai célok operatív szintű megvalósításában. Bakos Róbert legfontosabb feladata új pozíciójában, hogy az eddig is sikeres területek, tevékenységek mellé új lehetőségeket találjon az ügyfélkiválóság növelése, új szolgáltatások, technológiai megoldások bevezethetősége és a kompetenciák fejlesztése érdekében – írják a közleményben.


Ujhegyi András

Egy következő területen Ujhegyi András tölti be a társaság értékesítési igazgatói pozícióját. Az új igazgató az Invitel Megoldások Zrt. Nagykereskedelmi Mobil Szegmensvezetője volt, innen érkezett az MVM NET kötelékébe. 1998. óta több magyarországi távközlési cégnél is dolgozott belföldi- és nemzetközi nagykereskedelmi, valamint B2B területen. Távközlési karrierjét a Westel 900 értékesítési csapatában kezdte, majd 2000-ben, szinte az induláskor, csatlakozott az Invitel üzleti telekommunikációs elődjéhez a Partnercomhoz. Később alapító tagként részt vett az Invitel Zrt. 2002-ben megalakult nagykereskedelmi igazgatóságának felépítésében. Értékesítési vezetőként vezette az E-tel Magyarország értékesítési csapatát, majd a Pantel-Invitel összeolvadást követően, ismét az Invitel nagykereskedelmi csapatában foglalkozott a kiemelt ügyfelekkel és projektekkel. Nevéhez fűződik, többek között, a nagykereskedelmi mobilszegmens kialakítása, fejlesztése is. Nagy tapasztalattal rendelkezik a mobil- és a vezetékes telekommunikáció területén egyaránt. 2015-ben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége magyar kereskedelemért nagydíjban részesítette. Ujhegyi András új pozíciójában az MVM NET teljes értékesítési portfoliójáért felel, beleértve hazai és nemzetközi nagykereskedelmi, üzleti, valamint a kormányzati értékesítést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MVM

Azóta történt

Előzmények