Egyre több jel mutat arra, hogy visszaélések történtek az .eu domének szétosztása körül. Ez ma a világon a nyolcadik legkeresettebb felsőszintű domén, kereskedelmi értéke is meglehetősen magas, így aztán érthető, hogy nagy a hajsza egy-egy név megszerzésért. A nyugtalanság az elmúlt hónapban kezdődött, amikor az európai végződés kezelésére kijelölt nonprofit szervezet, az EURid 400 amerikai céget perelt be a doménnevekkel kapcsolatos visszaélések miatt; nevezetesen azért, mert ezek a vállalkozások európai fedőcégek neve alatt 74 000 domént gyűjtöttek össze viszonteladás céljából. Ezután azonban rögvest felmerült a felelősség kérdése is, hogy mindez vajon miként történhetett meg.
A domének szétosztásának első fázisa tavaly indult, s azóta többen is bírálták az EURid-et, amiért egy olyan rendszerben kívánta szétosztani a neveket, amelyben az úgynevezett regisztrációs cégeknek 10 000 euró letét kifizetése után lehetővé tették az ügyintézés lebonyolítását. Az eredeti elképzelés szerint ezek a cégek ügyintézőként működtek volna, közvetítőként a belgiumi központ és az igénylők között. A szisztéma azonban kezdettől fogva lehetőséget ad arra, hogy a regisztrátor – ahogy az amerikai esetben is – falból alapított cégek útján neveket gyűjtsön, hogy később nagy haszonnal továbbadja őket. A rendszer könnyedén kijátszható volt az ún. sunrise szakaszban, amikor a védjegytulajdonosok és közfeladatot ellátó szervek által igényelt domének lekötése zajlott. Ha a regisztrátor fantomcégeket alapított, melyek bizonyítani tudták jogosultságukat a névre – ebben a fázisban kötelező volt a validáció, mellyel az EURid a PricewaterhouseCooperst bízta meg –, akkor azt könnyedén megszerezhették.
Ám az EURid alapokmánya szerint a tulajdonosok a megszerzett névvel nem kereskedhetnek teljesen szabadon, mert egy ilyen ügyletet az EURid semmisnek nyilváníthat, ha felmerül a viszonteladás céljából folytatott tevékenység gyanúja – mint például az említett cégek esetében, ahol jelenleg az összes gyanús körülmények között megszerzett név használatát felfüggesztették. A jelenlegi, ún. land-rush fázisban, amikor már bárki szabadon folyamodhat .eu doménért, az igénylésnek már gyakorlatilag sem mennyiségi, sem minőségi korlátai nincsenek. Ha esetleg mégis vita lenne egy név birtoklásáról, akkor a felek – az EURid alapszabályai szerint – a Csehországban székelő döntőbírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért.
Az első száz dollárról ne kérdezz!
A napokban egy magánszemély panasza miatt csaptak fel a lángok, s ez az ügy a történetnek egy másik oldalát világítja meg. A botrány kirobbantója Andrew Hooper, aki kéthetes kisfiának, Christopher Jamesnek szeretett volna egy domént regisztrálni, de kiderült, hogy a chj.eu a Really Useful Domains Ltd. (RUD), egy regisztrátor cég tulajdonában van, s minimum 1500 euróba kerülne a megvásárlása. Hooper felháborodottan nyilatkozta: „Aki .eu-s domént akar, annak egy ilyen céghez kell fordulnia, ezek a regisztrációt gyűjtő vállalkozások pedig monopolizálták a piacot. Az EURid… bárkinek megengedi, hogy beszálljon ebbe a bizniszbe, csak tegyen le 10 000 eurót. Vizsgálatokat nem folytatnak az ilyen cégek tevékenységét illetően – úgy tűnik, nem tudják betartatni sem a törvény szellemét, sem a betűjét.”
Stephen Wilde, a regisztrációs cég vezetője visszautasítja a tisztességtelen kereskedelem vádját. Wilde cége – többek között – háromkarakteres .eu doméneket árusít, darabját több mint ezer angol fontért. Szerinte „idealisztikus elképzelések” állhatnak a mögött, hogy tevékenységüket, a .eu domének gyűjtését és eladását valaki etikátlannak nevezi. Az RUD ugyanis valóban nem követett el törvénytelenséget, mert a doménekhez nem közvetlenül – ezt regisztrátorként csak egy megbízó kérésére tehetné –, hanem egy harmadik partneren keresztül jutott hozzá, s így valóban szabadon értékesítheti. Így nem meglepő, hogy ebben az esetben az EURid is Wilde álláspontját támogatja. Patrik Linden a szervezet nevében nyilatkozta szerdán: „Bárki regisztrálhat doménnevet, s annyit, amennyit csak akar. Ha valamelyiket tovább akarja adni, az ellen mi nem tehetünk semmit. Nem rajongunk a dologért, de semmi sem tiltja az ilyesmit.” Az amerikai eljárással kapcsolatban megjegyezte, hogy ott azért történt törvénytelenség, mert a három angol nagyvállalat nevében a regisztrátorok konspiratív szövetséget alkotva, nem létező igénylők részére szerezték meg a neveket, melyeket aztán tőlük „megvásárolva” már legálisan adhatták tovább.
Az „eredeti doménfelhalmozás” azonban számtalan esetben továbbra is kérdéses – tehát az, hogy azok a cégek, amelyek ma százával, ezrével árulnak .eu-s neveket, vajon milyen úton jutottak hozzá ezekhez. Az egyre fokozódó nyomás jele, hogy Hooper és mások hasonló jellegű panaszai nyomán Diana Wallis az Európai Parlament brit képviselője kérdést intézett e tárgyban az Európai Bizottsághoz, melyre feltehetően még e hónapban választ kap. Előzetesen azonban már lehet tudni annyit, hogy a Bizottság szóvivője szerint az EURid egy „független ügynökség, melynek nincs felügyeleti jogköre, ám az EURid-nek is meghatározott szabályozás szerint kell tevékenységét folytatnia [az Európai Bizottság határozta meg annak idején az EURid működésének alapelveit – a szerk.], s nekünk biztosítanunk kell azt, hogy ez így is történjék.”
