Napi egymillió eurót veszít a Siemens a mobilokon

A Siemens egyelőre nem döntött a mobiltelefonokat gyártó üzletág sorsáról – mondta az ipari konglomerátum távközlési divíziójának vezetője a cannes-i 3GSM World Congress kiállításon. Lothar Pauly újságírók kérdésére válaszolva megerősítette, hogy nem kívánják lehúzni a rolót, mert ezzel túl sok érték veszne kárba. A bezárás mellett három további megoldás lehetséges: az üzletág értékesítése, átszervezése vagy partner bevonásával történő üzemeltetése. Pauly azonban nem kívánta kommentálni azokat a híreszteléseket, melyek szerint a japán NEC mobilrészlegével egyesülne a mostoha divízió – írja az InfoWorld.

Mint kiderült: a mobiltelefon-biznisz jelenleg napi 1 millió euró veszteséget hoz a Siemensnek, amelyet a költségek csökkentését célzó programjával és új készülékek piacra dobásával igyekszik lefaragni a vállalat. Pauly elismerte, hogy a Siemens erős lemaradásban van a harmadik generációs (3G) modellek bevezetésével, első ilyen készülékét – az SXG 74-et – a márciusi CeBIT-en mutatja majd be, és még az idén egy újabbal is jelentkezik.

Azóta történt

Előzmények