Nem hal éhen Fiorina

Bár a hivatalos adatok szerint "csak" 21,4 millió dollár lelépési pénzt kap Carly Fiorina, a Hewlett-Packard Co. múlt héten menesztett elnök-vezérigazgatója, a teljes kompenzáció ennek közel a kétszeresére rúg a New York Times szerint. Az amerikai tőzsdefelügyelethez eljuttatott beadvány szerint az ex-főnök 14 millió dollár végkielégítésben részesül, amihez hozzájön még 7,4 millió dollár 2004-re szóló bónusz. Emellett azonban Fiorina számára fenn van tartva 826 ezer részvény, amelyek már meglévő érdekeltségével együtt 18,2 millió dollárt érnek, további egymillió dollárt kasszírozhat 2003-ban megítélt opcióin, s jár neki még legalább kétmillió dollár nyugdíj is. Mindent egybevéve tehát a távozó vezérigazgató 42,6 millió dollárt vihet magával.

Fiorina nem egyedül távozik a vállalattól. A CNET értesülései szerint egyik közeli bizalmasa, Allison Johnson marketingigazgató is otthagyja a vállalatot és az Apple vezető marketingeseként folytatja pályafutását.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények