Nem megy rosszul az AMD-nek

Az Advanced Micro Devices harmadik negyedéves eredményei a hét elején kiadott figyelmeztetésnek megfelelően alakultak. Az árbevétel valóban nem haladta meg a második negyedéves 1,26 milliárd dollárt, annál 2 százalékkal alacsonyabb, 1,24 milliárd dollár lett, miközben a nettó nyereség 44 millió dollárra rúgott. Egy évvel korábban a chipgyártó 954 millió dolláros forgalomról és 31 millió dolláros veszteségről számolt be.

Robert Rivet pénzügyi vezérigazgató a jelentést kommentálva elmondta, hogy a profitemelkedés részben a processzor-üzletág jelentős forgalomnövekedésének, részben pedig a memóriacsoport magasabb haszonrésének köszönhető.

A vállalat mikroprocesszor-eladásainak több mint harmadát az AMD64 architektúrára épülő lapkák adták. A flashmemóriák azonban – ahogy azt a cég néhány napja jelezte – gyengén fogytak, a mobiltelefonokban használt lapkák eladásai látványosan visszaestek.

Az AMD a negyedik negyedévben növekvő processzorforgalomra és változatlan vagy enyhén emelkedő flasheladásokra, összességében pedig magasabb árbevételre számít.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények