Netközpont-teszt a NATO-nál

A norvégiai Lillehammerben lebonyolított tesztek során az SAP szoftvermegoldása bizonyította, hogy képes biztosítani a NATO erőinek a feladataik végrehajtásához szükséges kritikus információkat. A német szoftvervállalat a napokban mutatta be azt a szoftvermegoldását, amely hozzásegíti a NATO-t a "netközpontú" katonai képességek továbbfejlesztéséhez. A NATO átalakítására létrehozott parancsnokság, az Allied Command Transformation vezetésével a szövetségi erők technikai interoperabilitásának ellenőrzésére indított program, a "Coalition Warrior Interoperability Demonstration" (CWID) keretében az SAP for Defense & Security megoldása bizonyította, hogy képes támogatni a kritikus (mission-crticial) adatátvitelt az integrált vállalatirányítási (ERP) rendszerek, valamint a parancsközlő és irányító (command and control, C2) rendszerek között. A programban aktívan részt vevő 18 tagállam és szervezet közül az SAP nyújtott elsőként érdemi támogatást a célok között meghatározott "integrált logisztika" megvalósításához - jelentette be a német szoftverfejlesztő társaság.

A netközpontú hadviselésben az SAP által nyújtott integrációs technológia nélkülözhetetlen a katonai erők bevetését, irányítását és támogatását segítő információk pontos átviteléhez - csak így lehet sikeres a hálózatba kapcsolt egységeket támogató stratégia és taktika. Az alkalmazások olyan osztott, ugyanakkor logikailag integrált hálózatot hoznak létre, amelyen belül a katonák és parancsnokaik zavartalanul végrehajthatják feladataikat: online üzemmódban dolgozhatnak biztonságos műholdas és internetkapcsolaton keresztül, de időlegesen meg is szakíthatják a kapcsolatot a parancsnoki központtal. Az SAP megoldásait a világon mindenütt - például a NATO 14 tagországában is - sikeresen alkalmazzák a védelmi szervezetek egyedi szükségleteinek kielégítésére.

"Az ERP-szállító SAP részvétele programunkban világosan igazolja, milyen előnyökkel jár csapatainknak, ha meg tudják valósítani a C2 rendszerek és a kapcsolódó forrásinformációk tökéletes integrációját" - mutatott rá Ulrich Wolf altábornagy, a NATO CIS Services Agency (NCSA) alelnöke. "Az erőforrások tökéletes átláthatósága kulcsszerepet játszik a NATO műveleteiben. A teszteredmények tanúsága szerint biztosítani tudjuk erőinknek a feladataik végrehajtásához szükséges kritikus információkat."

A norvégiai Lillehammerben lebonyolított tesztek során a NATO, valamint annak tagállamai és partnerei C2 rendszereinek együttműködését kívánták ellenőrizni és tökéletesíteni. Az SAP integrált megoldásával automatikus adatátvitelt lehetett megvalósítani az időszakosan összekapcsolt tengeri, illetve szárazföldi C2 rendszerek és a parancsnoki központban telepített központi SAP-instancia között, ami jelentősen javította a működés hatékonyságát és eredményességét - olvasható az SAP közleményében.

-----------------------

 

Fontosabb kapcsolatok a SAP és a NATO rendszerei között

A NATO Reagáló Erőinek (NRF 7 és 8) struktúrájára épülő szervezeti és erőforrásadatokat fel lehet tölteni a különböző C2 információs rendszerekre (C2IS) és frissítésük is végrehajtható a NATO ADatP-3 adatátviteli szabvány alapján. A fenti konfigurációval továbbítani lehet a hadrendbe állítási terv ADAMS (Allied Deployment and Movement System) rendszeren belüli részletes kidolgozásához szükséges információkat.

A C2IS rendszerekből érkező logisztikai segítségkéréseket (Logistic Assistance Request) az SAP-ben feldolgozva kezdeményezni lehet a megfelelő követő tevékenységeket - például az anyagszállítást, a visszaigazolást vagy a kérés elindítója által igényelt információk elküldését.

Az SAP képes fogadni az ICC szerint formázott légi feladatterveket (Air Tasking Orders, ATO), karbantartási funkciói pedig más feladatok végrehajtását (például az igényelt konfigurációnak megfelelő repülőgép szállítását) is támogatják.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Előzmények