Japán technológia kerül az iGO Navigációba

Az NNG ma közleményben tudatta, hogy a vállalkozás egy feltörekvő japán tech-céggel állapodott meg. Ennek eredményeképpen az iGO fejlesztője a jövőben élőbeszéd-felismerő hangvezérlési funkciót is kínál az autógyáraknak, mellyel a sofőrök az okostelefonokon tapasztalható szóbeli utasításokkal használhatják a navigációs szoftvert.

Ez azt jelenti, hogy nem kell meghatározott szavakat, formulákat követniük például az úti cél megadásakor.

„Az NNG egy kicsi, ámde ambiciózus és újító szemléletű cégként indult el. Bár mostanra nagyra nőttünk, és világszinten is meghatározóvá váltunk, örömmel dolgozunk olyan friss gondolkodású csapatokkal, mint az iNAGO, akiknek szilárd elképzelése van a jövőről, és képesek ez alapján olyan termékeket alkotni, melyek új szintre emelik a beépített navigációs rendszerek kínálta élményt. Izgatottak vagyunk, hogy velük együttműködve tehetjük még innovatívabbá globális portfóliónkat” – mondta el Gurics Gábor iGO navigációért felelős termékigazgatója.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NNG

Azóta történt

Előzmények