Az előre fizetéses, vagy ahogy Magyarországon meghonosodott: a kártyás mobiltelefonok tulajdonosainak száma 1,35 milliárdra nő 2009-re, amivel a mobilosok teljes körén belül 59 százalékos részarányt érnek majd el – idézi a Financial Times a mobiltelefon-piaci előrejelzésekre szakosodott Baskerville piackutató intézet nemrégiben napvilágot látott elemzését. A kutatók szerint ez a fejlemény közvetlenül következik abból, hogy az operátorok a feltörekvő piacokon ezzel a fizetési módszerrel akarják meggyorsítani ügyfeleik számának gyarapodását. A mobilozás szempontjából felzárkózónak minősülő országok közül kiemelkedik Oroszország, India és Kína, de részben ilyen térségnek számít még Kelet-Közép-Európa is. Hozzájárul a kártyás zsebitulajdonosok arányának növekedéséhez az is, hogy a szolgáltatók a legfejlettebb piacokon, például Nyugat-Európában ennek segítségével tudják növelni ügyfeleik számát a nagy adatátviteli forgalmat (és ezzel operátoruknak szép bevételeket) produkáló fiatalok körében.
"A mobilcégek az elmúlt időszakban felismerték, hogy a nagy post-paid előfizetői kör nem feltétlenül vezet nagy jövedelmekhez" – mondja Paul Merry, a Baskerville vezető elemzője. "Emellett arra is rájöttek, hogy az arpu (average revenue per user – felhasználónkénti átlagos jövedelem) nem feltétlenül a legjobb mutatója az ügyfelek által generált bevételeknek, kevéssé veszi ugyanis figyelembe a felhasználók megszerzésének és megtartásának költségeit." Ha az arpu-t úgy számítjuk ki, hogy levonjuk az egy-egy mobilosra eső költségekből a nekik köszönhető bevételeket, hamar kiderül, hogy a prepaid ügyfelek igen jól jövedelmező üzleti szegmenst képeznek. Ezzel világossá válik, hogy nem igaz az a korábbi felfogás, miszerint a kártyások "alacsonyabb rendű" fogyasztói réteget képviselnek, mint a normál előfizetéses felhasználók. Kiderül, hogy egypercnyi hálózati működésre vetítve magasabb bevételt köszönhetnek nekik az operátorok, mint a post-paideseknek, kevesebb engedményt kell nekik adni a készülékek árából, amikor belépnek a cégek ügyfelei közé, kisebb fejtörést okoz az általuk fizetendő telefondíj beszedése és az esetükben nem fordulhatnak elő kifizetetlen számlák. Merry szerint ezeknek az előnyöknek az abszolválása attól függ, hogy miként tekint egy szolgáltató a kártyás üzletre, milyen súlyt helyez rá, hogyan alakítja azt ki, hogyan számol annak eredményeivel.
A kártyás mobilos legnagyobb hátránya, hogy nem szerepel az operátora ügyféladatbázisában, ám ezen segíthetnek a következő generációs (3G-s) szolgáltatások, amikor is – névre szólóan – megrendelhető tartalmakat kínálnak majd a mobilcégek. Külön kihívást jelent azonban, hogy a 3G által lehetővé tett különleges adatátviteli szolgáltatásokat hogyan juttatják el a prepaid ügyfelekhez is. Ezek számlázása például ebben a szegmensben ugyanolyan gondot okoz, mint az előre fizető felhasználók külföldi (roaming) telefonhasználatának elszámolása. A probléma azért is jelentős, mert a 3G által lehetővé tett tartalomszolgáltatások – például játékok stb. – egyik legjelentősebb potenciális fogyasztói bázisa a fiatal korosztály, amelynek tagjai igen gyakran kártyás telefonnal rendelkeznek.
(*) Köztudottan nagy fejtörést okoz a mobiltelefon-szolgáltatóknak, hogy kialakítsák azt a pluszkínálatot, amelynek értékesítésével behozhatók a következő generációs hálózatok kiépítésének beruházási költségei. Ennek tükrében egyértelmű, hogy az új tartalmak értékesítésekor nem mondhatnak le a kártyás ügyfelekről sem.
