Összeomlással kezdte meg működését a Nokia online boltja

Méretes kampány után jelentette be a Nokia, hogy hétfőn elindította online szoftver- és tartalomboltját, a nyíltan a nemrég az egymilliárd letöltésen is túljutott Apple App Store versenytársának szánt Ovi Store-t.

A cég világszerte körülbelül 50 millió készüléktulajdonossal számolhat potenciális vásárlóként. A honlapról körülbelül 50 típusra lehet alkalmazásokat, csengőhangokat, videókat, játékokat letölteni, összesen több mint húszezer tételt, ingyenesen vagy fizetség ellenében. A telefonos vásárláshoz szükséges szoftverkliens jelenleg öt nyelven érhető el. A közvetlen, számlázásos fizetési módot az ausztrál, a német, az ír, az olasz, az orosz, a szingapúri, a spanyol és a brit szolgáltatók támogatják, a világ többi részén egyelőre hitelkártyával kell rendezni a számlát – az amerikai óriáscég, az AT&T is megígérte, hogy még az idén felveszi szolgáltatásai közé az Ovi Store-t.

Talán a hatalmas érdeklődésnek is köszönhető, hogy a honlap mindjárt nyitás után összeomlott, ám – bár apróbb hibákról még mindig érkeznek jelzések – azóta helyreállították. Igaz, mivel folyamatosan kapcsolják be az egyes országokat, időnként még mindig történhetnek leállások.

Ovi Store

Forrás: allaboutsymbian.com

 

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények