Növelte nyereségét a Cisco

Tegnap 3 százalékkal csökkent a Cisco Systems részvényeinek árfolyama, miután a befektetőknek nem tetszettek a második pénzügyi negyedéves jelentés számai. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat ugyan növelte nyereségét, de árbevétele elmaradt a várttól és a készletszint is növekedett. Az elmúlt három hónapban a kormányzati szektorban és egyes nagy piacokon – Franciaországban, Németországban és Japánban – nem szerepelt jól a cég.

A negyedév során a forgalom 6,06 milliárd dollár volt – alacsonyabb az elemzői konszenzus 6,12 milliárdjánál –, míg a nyereség 1,4 milliárd dollárra, részvényenként 21 centre nőtt a tavalyi 724 millió dolláros, részvényenként 29 centes szintről. A jelentős különbség azonban nagyrészt az időközben bevezetett számviteli változtatásoknak volt betudható.

A harmadik negyedévben 0-2 százalékos árbevételtöbbletet vár a Cisco, ami nem elégítette ki az elemezőket, és ezen az sem segített, hogy a pénzügyi év végére erős hajrát ígér a cég.

Azóta történt

Előzmények