Nyolcezer dolgozót bocsát el a Dell


Megint vezér

Legalább 8000 munkahely esik áldozatául a Dellnél a régi-új vezérigazgató, Michael Dell által kezdeményezett átalakításnak. Az irányítást az év elején ismét magához ragadó névadó-cégalapító reformjainak célja a kilábalás az elmúlt évben beköszöntött válságból. Dell szerint a komoly leépítés ugyan nehéz lépés, de elengedhetetlen e cél eléréséhez. A vállalat jelenlegi 81 000-es dolgozói állományának 10 százaléka kerül most lapátra.

A PC-gyártó 1997 és 2005 között még megállíthatatlannak tűnt, és folyamatosan morzsolta riválisai piaci részesedését – még olyan időszakokban is, amikor a piac visszaesőben volt. Kevin Rollins akkor vezér ebben az időszakban kevélynek ható optimizmussal azt jósolta, hogy a cég 2006-ban eléri a 60, az évtized végére pedig a 80 milliárd dolláros éves árbevételt. Tavaly azonban – története során először – a vállalat növekedési üteme elmaradt a piacétól, és a pénzügyi évet végül csak 55,9 milliárdos forgalommal zárták.

Az elmúlt év mégsem csak nem ezért ért fel egy rossz álommal a cég számára, hanem azért, mert eközben kénytelen volt átadni a PC-piaci elsőségért járó címet a Hewlett-Packardnak, és mert az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) könyvelési szabálytalanságok miatt vizsgálatot indított ellene. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban számos vezető, köztük – Jim Schneider pénzügyi vezérigazgató – távozott a cégtől.

Rollins menesztése után az irányítást idén februárban ismét átvevő Michael Dell komoly változásokat helyezett kilátásba. Ezek között kiemelt helyen szerepel a sokat bírált terméktámogatás színvonalának javítása és a növekedési pálya megtalálása.

A Dell az elbocsátásokat az első negyedéves jelentés közzétételekor jelentette be. A vállalat a május 4-én véget ért három hónapos időszakban 759 millió dollár nettó nyereséget ért el – ez valamivel kevesebb, mint az egy évvel korábbi 762 millió –, miközben árbevétele 1 százalékkal, 14,6 milliárd dollárra nőtt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények