Ráncfelvarrás a Skype csoportos beszélgetéseiben

Végre nem kell többé minden félnek elérhetőnek lennie a csoportos beszélgetésekben, hogy ne maradjunk le egyetlen Skype üzenetről sem. A más szolgáltatóknál régóta elérhető funkció a Microsoft csevegőprogramjának legújabb verziójával elérhetővé válik a Skype felhasználói számára is. A frissítés a csoportos beszélgetéseket a felhőbe tereli, így már küldhetünk, fogadhatunk üzeneteket akkor is, ha beszélgetőpartnereink éppen offline állapotban vannak.

A kijelentkezett partnernek küldött üzenetek várólistára kerülnek, és a következő belépéskor automatikusan kézbesítésre kerülnek. További jó hír, hogy a mérnökök végre elérték, hogy az üzenetek (és beszélgetési előzmények) egységesen, a felhasználó által használt összes platformon megjelennek. Tehát vége azoknak az időknek, amikor az ember inkább kikapcsolta a mobilos verziót azért, hogy a linkeket, fontosnak tűnő üzeneteket a számítógépről is könnyedén elérje. Ehhez persze frissíteni kell a verziót, mind telefonon, mind a számítógépen. Az üzenetek olvasási visszajelzései is szinkronizálásra kerülnek mostantól.

A kliens nem találja a legújabb frissítést, de a honlapról elérhető
A kliens nem találja a legújabb frissítést, de a honlapról elérhető

Azok, akik nem szeretnének belépéskor üzenethegyeket kapni a csoportos beszélgetésekből, kikapcsolhatják a beállításokban. A beállítást bármelyik eszközön adjuk meg, szinkronizálódik, a többi platformon már nem kell vele foglalkozni. Ez sok más csevegőprogramból hiányzó funkció.

Szerkesztőségi tapasztalataink alapján a Skype Windowsos verziójának beépített programfrissítés keresője nem látja az új verziót, a frissítéshez le kell tölteni a telepítőt a honlapról, hogy hozzájuthassunk a legújabb verzióhoz, melynek verziószáma 6.14.59.104.

Azóta történt

Előzmények

  • A Microsoft orvosolta a Skype hiányosságát

    Az első lépést megtették a gördülékeny szinkronizálás felé, de még várhatóak fejlesztések.

  • Nem lett tökéletes a keddi Microsoft-frissítés

    A mostani és a korábbi hibák nem tűnnek túl jelentősnek, de egyrészt erodálják a cég megbízhatóságába vetett hitet, másrészt felesleges munkát adnak a rendszergazdáknak.