Az okosóra lehet az új trend: állítólag a Google is fejleszt egyet

A jelek szerint a Google színes termékpalettát kíván létrehozni az úgynevezett „viselhető számítástechnikai” (weareble computing) piacon, ugyanis a hatalmas kampánnyal megtámogatott, hamarosan a boltokba kerülő szemüveg, a Google Glass után nemrég mutatták be a „beszélő cipőt”, és a Financial Times múlt heti riportja szerint egy olyan területre is igyekeznek betörni, ahol komoly konkurenciára számíthatnak, mivel az Apple és a Samsung már korábban bejelentették, hogy „okosórát” fejlesztenek.

A Financial Times felhívja arra a figyelmet, hogy új trend indulásának vagyunk szemtanúi, ugyanis a viselhető számítástechnika eddigi produktumait inkább ruhaipari vállalkozások vitték piacra (leginkább talán a Nike), ám úgy tűnik, most már az IT-ipar nagyágyúi is beszállnak a versengésbe.

Az Apple már korábban kiszivárogtatta, hogy dolgoznak az „iWatchon”, a Samsung egyik vezetője pedig nemrég közölte, hogy náluk is folyik ilyen fejlesztés. A Financial Times most azt írja, hogy egy nevét nem vállaló forrásuk szerint a Google-nál is dolgoznak egy okosórán, és érdekes módon nem a különleges fejlesztésekkel foglalkozó X Labnél, hanem az Androidot fejlesztő teamnél. A szóbeszédet erősíti – és talán generálja is –, hogy a Google 2011-ben nyújtott be egy okosórát leíró szabadalmi kérvényt, melyet tavaly be is fogadtak. A leírás és az illusztráció szerint egy dupla kijelzőjű (az egyik felhajtható), érintőképernyős, kamerával és wifikapcsolati lehetőséggel ellátott eszközről van szó.

Google watch

A Google szóvivője nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését.

Azóta történt