Olcsóbb csúcsidős telefonálást ígér a hatóság

A Nemzeti Hírközlési Hatóság arra törekszik, hogy pár héten belül a jelenlegi felére csökkenjen a vezetékes helyi csúcsidős összekapcsolások díja.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) célja, hogy a vezetékes helyi csúcsidős összekapcsolások díját májusra az uniós átlagra szorítsák le, s a mobiloknál is hasonló szándék vezeti a hivatalt - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke. Mindez azt jelenti, hogy a vezetékes hívásoknál a 2002 decemberében még 7,50, napjainkra már 4 forint körülire mérséklődő díj körülbelül 2 forintra csökkenhet. Az NHH teendői között szerepel továbbá a májusi mobil-számhordozhatóság megvalósítása, illetve annak ellenőrzése. Az év második felében a hivatal minden korábbinál nagyobb feladatával néz majd szembe, amikor is meg kell állapítani a távközlés terén a releváns piacokat, majd pedig ki kell jelölni a jelentős piaci szereplőket, s az elektronikus hírközlési törvény alapján meg kell határozni ezen szereplők kötelezettségeit. Ennek során egyeztetni kell az EU-val, Brüsszelnek ugyanis vétójoga van a folyamat elemeire.

Azóta történt

Előzmények