Most már hivatalos: publikálhatják az OOXML szabványleírását

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Standardisation Organisation – ISO) pénteki sajtóközleményében adta hírül, hogy elutasították Brazília, India, Dél-Afrika és Venezuela fellebbezését, melyben a négy ország a Microsoft Office Open XML (OOXML) dokumentumformátumának szabványosítása ellen tiltakozott, s mivel több fellebbezési lehetőség már nem áll rendelkezésre, az elkövetkezendő hetekben publikálhatják a szabványosítás hivatalos dokumentációját (ISO/IEC DIS 29500, Information technology – Office Open XML formats).

A döntés természetesen nem okozott meglepetést, borítékolni lehetett, hiszen az OOXML sorsa már tavasszal eldőlt, amikor az ISO bejelentette, hogy a formátum megkapta a szabványosításhoz szükséges támogatást (a jóváhagyáshoz egyrészt az ún. közreműködő országok kétharmados egyetértése, másrészt az összes szavazó tagország – azaz a közreműködő és az ún. megfigyelő országok – háromnegyedének igenlő voksaira volt szükség. Mindkét feltétel teljesült: a közreműködő országok 75 százaléka szavazott igennel, miközben az összes tagországnak csupán 14 százaléka mondott nemet vagy tartózkodott). S habár szakmai viták – ez ügyben immár tét nélkül – még folynak, valamint az EU is elégedetlenségét fejezte ki, e háborgásoknak legfeljebb egy jövőbeni, hasonló jellegű ügyben meghozandó döntésre lehet hatásuk.

Azóta történt

Előzmények