Bemutatta új szervereit az Oracle

Kedden mutatta be új, SPARC T5 processzorára épülő szervereit az Oracle. A cég szerint az új szerverek a korábbinál többszörös sebességre képesek, több eddigi rekordot is megdöntöttek és mind teljesítményben, mind árban sokkal kedvezőbbek az IBM hasonló kategóriájú megoldásainál.

Az M5 az Oracle eddigi leggyorsabb szervere, akár tízszer nagyobb sebességre is képes elődjénél, az M9000-nél. A bemutató alapján az Oracle egyértelműen az IBM vevőkörére pályázik a friss modellekkel, az ár és teljesítmény szempontból is (szerintük) hatalmas különbségeket többször is nyomatékosította a cégalapító. Elmondása szerint az M5 hasonló alkalmazások futtatásakor mintegy nyolcszor gyorsabb az IBM 795-nél, miközben annak egyötödébe kerül. A kisebb T5 a cég mérései alapján kilencszer nagyobb sebességre képes, mint az IBM P780, és közel kétmillió dollár helyett csak 270 ezer dollárba kerül. Az Oracle által készített tesztek eredményei a cég honlapján is megtekinthetőek.

„Gyorsabbat is használhatsz [az IBM-nél], de akkor 80%-kal kevesebbet kell fizetned” – viccelődött Ellison a bemutatón. „Amikor az Oracle megvásárolta a Sunt, sokan úgy gondolták, hogy a SPARC processzorok csak kullognak a konkurens megoldásokhoz képest, és sose fogják azokat utolérni. Mi azonban nem csak utolértük, hanem le is hagytuk őket.” – tette hozzá.

Az új termékek tervezésekor a vezérelv az volt, hogy az Oracle szoftvereivel párosítva a vállalat teljes körű, kulcsrakész megoldást tudjon kínálni főleg azok számára, akik cloud szolgáltatásokhoz keresnek olyan infrastruktúrát, ami bármekkora terhelést kibír.

Az Oracle 2010-ben 7,4 milliárd dollárt fizetett a Sun Microsystemsért, hogy erősíteni tudjon szerverpiaci jelenlétén. Az akvizíció óta azonban negyedévről negyedévre csökkentek a hardveres üzletág bevételei. A cég vezetője arra számít, hogy ez a trend a most következő hónapokban megfordul, de a legutóbbi negyedév eredményei még mindig nem túl fényesek– a bevétel 23 százalékos csökkenéssel 671 millió dollárra, a nyereség pedig 37 százalékkal 123 millió dollára esett. Ezt elsősorban annak tulajdonították, hogy a potenciális vevők az új, most bejelentett termékekre vártak, és visszatartották beruházásaikat.

Azóta történt

Előzmények