Összegyűjtik a magyar linuxos cégeket

A magánszemélyek által tavaly alapított és a szabad szoftverek népszerűsítését zászlajára tűző Szabad Szoftver Intézet Kht. egy olyan átfogó cégadatbázis létrehozásába fogott, mely nyilvántartja a szabad szoftverrel és Linuxszal aktívan foglalkozó hazai vállalkozásokat. Erre – amint a kht. közleményében fogalmaz – azért van szükség, mert e szoftverek magyarországi elterjedését még jelentős mértékben hátráltatják olyan elképzelések, melyek szerint hiányzik mögülük a megfelelő szakemberháttér és gazdasági erő. A cégadatbázis azonban segíthet eltörölni azokat a beidegződéseket, amelyek akadályozták a szabad szoftverek bekerülését a nagy kormányzati projektekbe. Az anyagban többféle szempont szerint lehet majd keresni, de a cégek elsősorban tevékenységi körük jellemzői alapján válnak elérhetővé az érdeklődők számára.

Azóta történt

Előzmények