Világrekord: magyarok készítették el a világ legnagyobb fotóját

Egy tegnapi budapesti sajtótájékoztatón a 360 World stúdió arról számolt be, hogy elkészítették a világ eddig legnagyobb méretű panorámaképét. A grafikusok, fotósok, építészek és informatikusok által a Sony gépeivel létrehozott, a János-hegyi kilátóról készült kép két rekordot is felállított: egyrészt a legtöbb összeillesztett képpontból áll, másrészt a legnagyobb méretű körpanorámás fotó. A nemzetközi terjeszkedést célul kitűző cég bevallottan a reklám miatt vállalkozott a kép megalkotására.

Mihályfi Zsolt projektvezető elmondta, hogy az időjárás jelentősen lassította a munkájukat, mivel a szokatlanul esős időszak hátráltatta az előkészítés utáni éles tevékenység megkezdését: a jó minőségű felvételekhez felhőtlen ég, megfelelő páratartalom szükséges, ezért türelmesen várták, hogy ezek a körülmények rendelkezésre álljanak.

Budapest

A három óráig tartó fotózás alatt körülbelül hatezer 24 megapixeles képet készítettek, ennek az anyagnak a mérete nagyjából egy terabájt. De ez csak a nyersanyag: az utómunkálatok körülbelül két hónapig tartottak. A képek szerkesztéséhez és összeillesztéséhez a Microsoft Magyarország biztosította a kapacitást és a szoftvert. Ezek után még jött az utókezelés és retusálás, de mivel ekkora állománnyal a Photoshop nem bír el, ezért három darabra vágták szét a képet. Ám még ekkor sem voltak könnyű helyzetben: egy ilyen részlet megnyitása a csúcstechnológiával is egy óráig tartott, a folyamatmentések pedig darabonként három óráig. Az utómunkák elvégzése után a három kép egyesítése 55 órát vett igénybe. A méretet jellemzendő a résztvevők elmondták: az összes kép kinyomtatása egy 156 méter hosszú, 31 méter magas gigaposztert eredményezne. Ekkora nyomtatott képet jelenleg lehetetlen előállítani, ezért a projektet támogató Epson egy jóval kisebb méretű nyomatot készített, amelyet a nagyközönség is megtekinthet szeptember 10-12. között az Erzsébet-toronynál.

(Az eredeti oldalhoz szükséges a Silverlight, de RedAntnak köszönhetően tudunk egy linket adni, ahol ez nem kell.)