Percdíj nélkül: UPC-telefon Dunaújvárosban

Dunaújvárosban is elindítja kábeles telefonszolgáltatását a UPC, amely hálózaton belül nulla forintos percdíjjal fog üzemelni – jelentette be ma a cég szóvivője a sajtó képviselőinek. Az Invitel, az eddig monopolhelyzetben lévő helyi telefonszolgáltató rövid időn belül két konkurenst is kapott, ugyanis pár hete a Tele2 jelent meg versenyképes árakkal Dunaújvárosban, most meg a UPC is beindult a hangszolgáltatással.

A városlakók számára megnyíló legújabb kommunikációs lehetőségről részletes tájékoztatás hangzott el, és szó esett a további fejlesztési tervekről is Lennert László regionális igazgatótól. A kábeles telefonálást jelentős beruházások tették lehetővé, és mindezen túl immár egy hármas csomagban – kábeltévé, telefon, szélessávú internet – kínálja szolgáltatásait a társaság. A kábelszolgáltató a város környéki településeken is szeretné kiépíteni rendszerét, így hamarosan megkezdik Nagyvenyim bekábelezését is, illetve tárgyalásokat folytatnak Rácalmással.

A UPC tizenhárom országban tevékenykedik, s Magyarország az első, ahol hármas csomagjukat kínálják, a következő célállomás Hollandia lesz. A társaság célja olyan informatikai-kommunikációs komplex szolgáltatás biztosítása, amelyre egy háztartásnak szüksége van, fogalmazott a szóvivő.

Azóta történt

Előzmények