Pirate Bay után Flattr

Flattr néven indul útjára a világ legnagyobb torrentoldalaként számon tartott Pirate Bay társalapítójának innovatív kezdeményezése – ezúttal legális alapokon. Az új modell a tartalmak megosztásáért és elérhetőségéért ellentételezésül adományokból származó részesedést juttatna el a szolgáltatásban közreműködő szerzőknek.

Sunde, aki a kalózportál ellen indított változatos jogi eljárásokat követően lemondott szóvivői posztjáról, most megpróbálja összemosni az elektronikus kereskedelmet a közösségi szoftverekkel: a Flattr lényegében leírható a Paypal és a hazánkban kevésbé ismert Digg vagy a Stumbleupon hibridjeként. „Adományokon alapuló modell és minőségi online tartalmak kombinációja” – írta le kezdeményezését a TorrentFreak lapnak.

A 2007 óta fejlesztés alatt álló Flattr csak regisztrált tagok számára lesz elérhető havi díj ellenében, ennek összege minimum 2 dollár. A pénzért cserébe a felhasználók bekerülnek egy válogatott tartalmakból álló rendszerbe, ahol többek között blogok, hírek, zenék és szoftverek között szemezgethetnek, a kínálatot pedig minősíthetik is. Az üzemeltetők a begyűjtött tagdíjakat minden hónap végén megosztják a szerzőkkel – ebben az újdonság.

Az érdeklődők jelenleg bétatesztre iratkozhatnak fel a Flattr honlapján.

Előzmények