Magyar bankok lépése a privát felhő felé

Több jelentős takarékszövetkezet döntött úgy – lehetőséget látva az erősödő fejlesztői munkában, a hitelintézeti elvárások minden eddiginél hatékonyabb kiszolgálásában, valamint az eddigi elkötelezettséget bizonyító és hivatalosan is megerősítő üzletpolitikában –, hogy tulajdonosi részt vásárol a biztonságos hitelintézeti informatikai szolgáltatásokra specializálódott iSAFE Informatikai Zrt.-ben. A tőkeemeléssel létrejövő tranzakciót az iSAFE Zrt. tulajdonosai január 31-én tartott közgyűlésükön jóváhagyták – adta hírül az MTI.

Január 31-én tartott közgyűlésén összesen 20 millió forint értékű tőkeemelés keretében biztosított tulajdonrészt takarékszövetkezetek számára a jelenleg közel 100 hitelintézet informatikai szolgáltatójaként idén 10. születésnapját ünneplő iSAFE Informatikai Zrt.

Az iSAFE Zrt. a lépés kapcsán közölte, hogy az új tulajdonosi struktúrával szerves részévé vált a takarékszövetkezeti közösségnek, ugyanakkor a rugalmasság és a folyamatos innováció révén partnerei számára továbbra is a legkedvezőbb megoldásokat tudja biztosítani. Danyi József, az iSAFE Zrt. vezérigazgatója elmondta: „A tulajdonosi együttműködés lehetőséget biztosít az igények és problémák még pontosabb megismerésére, így professzionális alternatívákkal segítheti a takarékszövetkezetek munkáját és hatékonyabban tudja képviselni érdekeiket, a független, önálló értékekre épülő fejlődést”.

Az iSAFE Zrt. közölte azt is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) egyik legfontosabb elvárása a hitelintézetekkel szemben, hogy kiszervezett tevékenységet végző szolgáltatóik felett folyamatos kontrollt gyakoroljanak, és véleményük szerint tulajdonosként ezt a követelményt is könnyebben teljesítik.

A jövőben az iSAFE Zrt. adatparki szolgáltatásokat nyújt az egyszerű infrastruktúrától, az internetalapú szolgáltatásokon keresztül a komplexebb alkalmazásüzemeltetési megoldásokig – mint például a vékonykliens technológia vagy az elektronikus banki rendszerek üzemeltetése –, lefedve az elérhető legmodernebb és ma oly divatos intézményi szintű felhőalapú szolgáltatások biztonságos, a PSZÁF elvárásainak is megfelelő változatainak teljes palettáját.

Azóta történt

Előzmények