Nevet vált és nemzetközi kiberversenyt rendez a ProDay biztonsági konferencia

Nemzetközi vizekre evez a ProDay, aminek új neve SecOps Europe IT-Biztonsági Konferencia lett.

A szervezők bejelentették, hogy a hazai IT-biztonsági szféra egyik legjelentősebb eseménye kitárja kapuit az európai látogatók és résztvevők felé. Az esemény első napján tartják a Nemzetközi Kiberversenyt, aminek célja a fiatal szakemberek felkészítése a megfelelő lépésekre egy átfogó virtuális offenzíva esetén, illetve annak kormányszintű utógondozására és kommunikációjára. E TTX – Tabletop Excercise – győztes csapatának négy diákja és felkészítő tanára teljes ellátással utazhat majd a Cyber 9/12 döntőjére. A genfi részvétel további lehetőségeket tartogat a nyertesek számára, mint ahogyan a rendezvény európai kiterjesztése is. A zsűritagok között megtalálható lesz Kim Zetter, a WIRED magazin szakértője is.

A konferencia második napján a kontinens több országából érkező CERT – nemzetközi eseménykezelő – csapatok versengenek majd egymással kritikus infrastrukturális környezetben. A külföldről érkező CERT-tagok 3-5 fős kék jelzésű csapatokra osztva CSIRT – Computer Security Incident Response Team – szerepet vállalnak. Ennek során egy Louiseville-ben (USA, Ohio állam) található áramfejlesztő és elosztó központot kell megvédeniük. Az ellenfél a piros csapat lesz. Tagjai a szimulált környezetben folyamatos kibertámadásokat indítanak a központ ellen, amiket a kékeknek nem csak ki kell védeniük és visszaverniük, de egy eltűnt adathalmazt is meg kell keresniük. Ezt követi még jó pár ennél is misztikusabb incidens, egy tartós, egész várost érintő áramszünettel együtt. A gyakorlat a vizuális effektekkel együtt a konferencia teljes területén látható lesz. Az egyes CSIRT-ek tagjai olyan magasan képzett szakértők, akik állandóan készenlétben vannak, és valós időben reagálnak egy-egy ország, gazdaság vagy nagyvállalat IT-biztonsági incidenseire.

A nyitóbeszédet az esemény fővédnöke, Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora tartja. A résztvevők hallhatnak még előadást a világhírű fehérsapkás hackertől, Zuk Avrahamtól is – ő fejlesztette ki azt a mobil malware-védelmet, ami valós időben felismeri a kártékony alkalmazásokat, még abban az esetben is, ha azok újonnan készültek és teljesen ismeretlenek. A konferencián részt vesz még Dán Károly, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, állandó ENSZ-képviselője Bécsben.

A részvétel most is mindenki számára ingyenes, továbbá újra értékes nyeremények kisorsolása várható a látogatók között.

A Nemzetközi Kiberversenyre a jelentkezéseket jövő év január 10-éig várják a hello@secops-europe.com e-mail címen.

További információt a www.secops-europe.com weboldalon találnak az érdeklődők.

Azóta történt

Előzmények