Rendkívüli közgyűlésre készül az MTelekom

Az igazgatóság hétfőn a társaság által korábban bejelentett - bizonyos szerződések megkötése ügyében folyó - vizsgálat jelenlegi állását és a kapcsolódó körülményeket megtárgyalva megállapította, hogy jelenleg még nincs abban a helyzetben, hogy jóváhagyja a 2005. évi éves beszámolót. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a részvényesek tájékoztatása céljából összehívják a társaság rendkívüli közgyűlését. A rendkívüli közgyűlés időpontjáról és részletes napirendjéről a társaság a közeljövőben közgyűlési meghívót tesz közzé.

Az előzmények ismeretében nem volt meglepetés a rendkívüli közgyűlés összehívása. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már kétszer is hatmillió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re, mert nem tartotta be a befektetők rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályokat. A felügyelet arra is kötelezte a társaságot, hogy igazgatósága haladéktalanul hívja össze a közgyűlést, terjessze elő elfogadásra az auditált 2005. évi konszolidált éves beszámolót, majd tegye azt közzé. Ehhez mielőbb meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek a cégnél folyó belső vizsgálat megállapításain alapulnak – olvasható a PSZÁF határozatában.

Lapunk korábban már beszámolt a Manager Magazin információjáról, miszerint két vitatott tanácsadói szerződés okozza a problémákat. Ezeket a Telekom Montenegrónál kötötték 2005 őszén: egy helyi jogi irodával jogi tanácsadásra, illetve egy offshore céggel piackutatásra. Mindkét megbízási díjat még év vége előtt elutalták, offshore cégek számláira. A lap szerint az auditor kifogásolta a kifizetés formáját, és azt, hogy az összeg nagyságával az elvégzett munka nincs arányban. Egy független amerikai jogi iroda, a White&Case hónapok óta vizsgálódik az MT adatai között, mivel a Magyar Telekom a New York-i tőzsdén is jegyzett cég, így az amerikai értékpapírtörvény kötelezi a vizsgálat lefolytatására.

A társaságtól származó információk szerint a vizsgálat elhúzódásának oka, hogy az MTelekom által felkért független jogi tanácsadó az amerikai standardoknak megfelelő eljárásmódot alkalmaz, amely rendkívül aprólékos és mindenre kiterjedő. A problémát emellett az is okozta, hogy a vizsgálat kezdete éppen egybeesett a pénzügyi beszámoló lezárásának folyamatával. A Napi Gazdaság értesülései szerint a Deutsche Telekomot nem érinti az MT montenegrói leányvállalatánál folyó vizsgálat, így az nem befolyásolja a német anyacég 2005-ös kimutatásainak auditálását.

Azóta történt

  • MTelekom: osztalék jegelve!

    Az októberi közgyűlésen az osztalékfizetés még mindig nem lesz napirenden, de az kiderülhet, hogy vajon megmaradt-e a Straub Elekbe vetett tulajdonosi bizalom.

  • Műszaki hiba az MTelekomnál

    Áramellátási hiba miatt szünetelnek egyes szolgáltatások a Magyar Telekom rendszerében.

  • Montenegróban üzletel az MTelekom az OTP-vel

    A Magyar Telekom montenegrói leányvállalata mintegy 12 millió eurós áron értékesítette a CKB bankban meglévő 11.5 százalékos részesedését.

  • Hónapokig tarthat az MTelekom-vizsgálat

    Bár a mai közgyűlés napirendjén szerepel a tájékoztató a társaságnál hónapok óta folyó vizsgálat állásáról, érdemi felvilágosítás nem lesz.

Előzmények