MI és a Robot

A kiállítás rendezői arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia és a robotika exponenciális sebességű fejlődése teljesen meg fogja változtatni a mindennapjainkat.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) bejelentette, hogy robotika kiállítást rendez a társaság Informatikatörténeti Kiállításában, Szegeden.

Mint a meghívó tájékoztat róla, Szegeden már 55 éve sem volt a robot ismeretlen: az Úttörőház látogatóit Robotember köszöntötte. A dr. Muszka Dániel által tervezett robot alapján a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által készített installáció is látható lesz a tárlaton. A kiállításon magángyűjtemények értékes darabjai is megtekinthetőek. Találkozhatunk SIMON-nal, a humanoid robottal, megismerhetjük rangos robotikai versenyek korábbi nyerteseit, amelyek megállták a helyüket a robotautók rallyján vagy akár szimulált marsi környezetben is. A tárlatot a robotika történetét és témaköreit bemutató tablósor egészíti ki (a grafikai munkák Forrai Ferenc tipografikus alkotásai).

A kiállítás rendezői remélik, hogy az infokommunikációs eszközök történetét átfogóan bemutató állandó kiállítást meggyőzően egészíti ki a MI és a Robot az időszaki kiállítások sorában, s így végre a Robot is elfoglalja az őt megillető helyét a múzeumban.

A Robotember
[+]

A kiállítást megnyitja: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.

Megnyitó időpontja: 2017. június 7., 11 óra

A rendezvény helyszíne: NJSZT Informatika Történeti Kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sgt. 23.

Azóta történt

Előzmények

  • Retrórajongóknak erősen ajánlott a debreceni kiállítás

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Debreceni Törvényszék szakmai támogatásával mutatkozott be egy páratlan ritkaságokat felvonultató informatikatörténeti magángyűjtemény.

  • Robot készíti a hamburgert

    A hamburger finom, de a hús forgatása nem a legizgalmasabb feladat. Egy új robot átveszi ezt a munkát az embertől.

  • Mondhat-e nemet a robot?

    Házassági ajánlatra, szexre, vagy úgy általában. Megtagathatja-e a gép a parancsot, ha emberi tulajdonságokkal ruházzák fel?

  • A robotok kora még csak most jön

    Rövid időn belül extrém növekedés várható az értékesített robotok piacán, amely a high-tech fejlesztéseket mindennapivá teszi.