Hackerfogás a szomszédban

A temesvári szervezett bűnüldözési osztály vezetője úgy véli, olasz és spanyol sértettei lehetnek azoknak kiberbűnözőknek, akiket összehangolt akcióban sikerült elfogni különböző román városokban szerdán. A hackerek minden valószínűség szerint a szokásos adathalász módszerrel szedték ki a sértettekből az információkat: a kiszemelt bankok oldalát lemásolták, majd levélben vagy más módon értesítettek ügyfeleket arról, hogy lépjenek be a kamu felületen keresztül – így megszerezhették az áldozatoktól a bejelentkezéshez szükséges adatokat. Ezeket azonnal továbbították az adott országban tartózkodó cinkostársaknak, ők pedig pénzt emeltek le a sértettek számláiról – nem is keveset: a román rendőrség számításai szerint több százezer eurót.
Egy újabb esetben a hatóságok őrizetbe vettek egy másik személyt is, akit amerikai egyetemek és kormányhivatalok – köztük a NASA – informatikai rendszerébe történő jogosulatlan behatolással vádolnak. A rendőrség úgy véli, a gyanúsított egy szoftver segítségével saját IP-címét meghamisítva próbált meg elbújni tettének következményei elől.

Azóta történt

Előzmények