Chiplejtő: leszáguldott a Samsung a memóriachip-ipar mélyére

A vártnál kisebb mértékben, 78 százalékkal zuhant a Samsung harmadik negyedéves nyeresége, vagyis igen rossz bőrben van a memóriachip-ipar – de az elemzők szerint már elkezdett felállni a padlóról, túl vagyunk a mélyponton.

A Samsung ma tette közzé az előzetes, harmadik negyedéves üzleti adatait: ezek alapján pedig a negyedéves nyeresége a vártnál kisebb mértékben, 78 százalékkal zuhant meg a megtépázott memóriachip-piacon. Ez viszont az elemzők szerint azt jelenti, hogy a hatalmas lejtő után elértük a mélypontot, az ágazat elkezd talpra állni, így a memóriachipek árai is.

A vállalat becslései szerint a működési nyeresége július és szeptember között 2,4 billió wonra csökkent az egy évvel korábbi 10,85 billióról. Ez magasabb érték, mint amire az elemzők számítottak, bár az ágazat helyzete így sem túl jó. Több elemző úgy véli azonban, hogy a memóriachipek árcsökkenése lelassul és megáll. A Samsung harmadik negyedéves nyeresége ráadásul jóval nagyobb volt, mint az első és második negyedéves 640 és 670 milliárd won (előbbi volt 2009 óta a mélypont). A Samsung chipágazata akkor 4,58 és 4,36 milliárd wonon veszteséget hozott, a memóriachipek árai zuhanásba kezdtek, ahogy a készletek is. A legtöbb fogyasztói termék iránti kereslet megcsappant a globális gazdasági lassulás miatt, a csökkenő árak ellen a chipgyártók a termelés visszafogásával védekeztek.

Elemzők szerint a Samsung memóriachipes részlege a harmadik negyedévben már csak 3 milliárd wonon veszteséget termel, mivel a nyereségesebb, felsőbb kategóriás chipekre koncentráltak, például az AI-iparnak szánt DRAM-chipekre. A régebbi chipek gyártását pedig tovább csökkentették. Egyes lapkák árai emelkedésnek indultak, és hamarosan a NAND flash chipek árai is emelkedhetnek.

A Samsung részletes beszámolója ebben a hónapban érkezik, október 31-én. A Samsung árbevétele a cég szerint 13 százalékkal csökken majd éves szinten. A mobilos részleg nyeresége valószínűleg stagnálást mutat majd, köszönhetően az új modellek és a partnermegrendelések (lásd Apple) miatti hagyományosan erős harmadik negyedévnek.

Azóta történt

Előzmények