SAP vállalatirányítási rendszer a Főgáznál

A Fővárosi Gázművek Rt. idén is folytatja az SAP R/3 integrált vállalatirányítási rendszer 2001-ben bevezetett közműmoduljának kiterjesztését -- hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján. Vasanits Dezső, a Főgáz elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy ez év januárjától szeptember végéig további 6 kerület csatlakozhat az eddigi 14-hez, ahol a modullal új számlázási és ügyfélkapcsolati rendszert hoznak létre. Az eddigi fejlesztések eredményeként több mint 400 ezer ügyfél teljes körű nyilvántartása és számlázása folyik a Főgáz saját hálózatán a megoldás segítségével.

A Főgáz a rendszer fejlődésével párhuzamosan minden fogyasztóval újra megköti közüzemi szerződését. 2005 nyaráig 600 ezer fogyasztó kerül be a rendszerbe. Az új szerződésekben háromféle mérőleolvasási időpont, ugyanennyi számlázási időpont, valamint kétféle díjfizetés választható. A technológia további sajátossága, hogy az eddigiektől eltérően, amikor is a lakóhelyéhez tartozó ügyfélszolgálati irodába kellett ellátogatnia az ügyfélnek, ha problémája volt, az új szerződés megkötése után ezt kötetlenül megteheti. Az újdonság azt is lehetővé teszi, hogy a Főgáz maga szedje be a gázszámlák díját. A társaságnak tavaly 790 ezer ügyfele volt, éves földgáz-értékesítésük 2,3-2,5 milliárd köbméter körül alakult. Vasanits elmondása szerint a társaság célja, hogy az Elműhöz hasonlóan évente egyszer olvassák le az órákat és 11 ugyanakkora összegű számlát küldjenek ki ügyfeleiknek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt