Kínai egyetemekre is bejutottak az NSA hackerei

Az egyik vezető kínai felsőoktatási intézmény, a pekingi Tsinghua Egyetem (清华大学) idén az amerikai hírszerzés kiemelt célpontja volt, és csak januárban 63 egyetemi számítógépet és szervert hackeltek meg az NSA szakemberei – írja az információkat kiszivárogtató Edward Snowdenre hivatkozva az angol nyelvű South China Morning Post.

Azt nem tudni, hogy az amerikai ügynökségek összesen hányszor és milyen módon hatoltak be az egyetemi rendszerbe, Snowden csak a legutóbbi, januári koncentrált támadásról beszélt részletesen.

A nagy hálózatok az elsődleges célpontok

A munkájukat végző kémek nem véletlenül pécézték ki maguknak pont ezt az egyetemet, ugyanis ez az intézmény menedzseli az egyik fontos kínai gerinchálózatot, az összesen hat ilyen hálózat közül az elsőként megépült, oktatási és kutatási célú, az oktatási minisztérium által fenntartott CERNET-et, mely kategóriájában a legnagyobbnak számít a világon.

A lap kitér arra is, hogy Snowden elmondta, hogy a sok sikeresen támadott kínai célpont között volt még a hongkongi Kínai Egyetem is, mely helyet ad a város internetforgalmát irányító központnak (hub) is.

A kínai külügyminisztérium Snowden nyilvánosságra hozott információi hatására létrehozott egy új hivatalt, amelynek az a célja, hogy megvizsgálja, milyen kiberbiztonsági intézkedésekkel lehetne hatékonyabban védeni a diplomáciai tevékenységek bizalmasságát.

Azóta történt

Előzmények