Sok a panasz a legdrágább iMacre

Apple iMacPanaszkodnak az Apple asztali csúcsmodelljét, a 27 colos kijelzővel és Intel Core i7 processzorral szerelt iMacet elsők között megvásárló amerikai ügyfelek. Amint a gyártó fórumán sorjázó bejegyzésekből kiderül: sokan sérült, a bal alsó sarkán repedéssekkel tarkított monitort vagy teljesen működésképtelen hardvert találtak a futárszolgálat által kézbesített csomagban. Többek között az ismert informatikai szakblog, az Engadget egyik szerkesztője is hibás példányt kapott, amiről egy rövid bejegyzésben be is számolt.

Az Apple az iMac-sorozat frissítését október 20-án jelentette be, de az új Intel-processzorokra épülő modell szállítását csak nemrég kezdte meg. A beszámolók szerint ezek közül a 2,8 GHz-en futó Core i7 chipet használó csúcsmodellel kapcsolatban merültek fel panaszok. A négymagos CPU extra, a 2000 dollárért árult Core i5-ös alapmodellbe kérhető 200 dollár felárért.

Vannak olyan felhasználók, akiknél a gép a bekapcsológomb megnyomására egyáltalán nem reagál, másoknak elindul, de a képernyő fekete marad, megint másoknál látható repedések találhatók a kijelző alján. Mivel a csomagolás sértetlennek tűnik, azt gyanítják, hogy annak rossz tervezése okozhatja a sérüléseket. Az Apple egyelőre nem kommentálta az esetet.

A vállalat a hibás gépeket kicseréli, de mivel az eredeti megrendeléseket sem győzi teljesíteni, a csalódott felhasználónak legalább két hetet kell várnia a cserére.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple: bagósoknak nincs garancia

    A vállalat szervize az Egyesült Államokban két esetben is elutasította Macek garanciális javítását arra hivatkozva, hogy a kátrány károsíthatja a szerelők egészségét.

  • Áttörés: az Apple először nyomta le a Nokiát

    Steve Jobs cége az eladott mobilok darabszámát illetően hátul kullog, ám eredményességben megelőzték a legnagyobb mobilgyártót.

  • Alapvető szabadalmakat sért az iPhone

    A sikertelefon számos mobilkommunikációs technológiát használ, jogosulatlanul – állítja a Nokia. Az Apple egyelőre nem kommentál.

  • Rekordot döntött az Apple – megint

    Továbbra sem látszik tudomást venni a globális gazdasági válságról a kaliforniai vállalat, mely még sosem adott el annyi Macet és iPhone-t, mint az elmúlt negyedévben.