Majdnem kinyírták a spameket – majdnem...

Nemrég számoltunk be arról, hogy az Egyesült Államokban az FBI közreműködésével végre sikerült lekapcsolni egy olyan internetszolgáltatót (McColo), amely a netes maffia kiszolgálásával évek óta lehetővé tette, hogy a kialakított bothálózatok milliárdnyi spammel árasszák el a világot – bizonyos becslések szerint a kéretlen reklámlevelek fele rajtuk keresztül érte el a felhasználókat.

Az intézkedésnek szinte azonnal meglátszott a hatása, mivel egy olyan csomópontot sikerült felszámolni, amelyik ennek az illegális tevékenységnek egyik „gerincét” adta: amerikai cégek már egy nappal korlátozás után arról számoltak be, hogy az átáramló kéretlen reklámlevelek mennyisége körülbelül 70 százalékkal esett vissza.

Mai közleményében a Sunbelt Software és a Message Partners termékeit itthon forgalmazó Yellow Cube 2000. Kft. is hasonló tapasztalatokról számolt be. Mint írták: az elmúlt napokban az általuk védett rendszereken azt tapasztalták, hogy a spamek aránya a „McColo-hatásnak” köszönhetően 70–80 százalékkal esett vissza.

Mindennek Magyarországon is jól látható jelei vannak, mivel korábban az MPP és a Mail Security Desktop rendszer a levelezésben nem ritkán 80 százalék feletti spamarányt jelzett, ám a McColo lekapcsolásának napjától kezdve folyamatosan csökkent a reklámlevelek aránya, és gyakran 50 százalék alá süllyedt.

Ám a cégek vezetői realisták, s az átmeneti javulást valóban átmenetinek tekintik, mivel csak idő kérdése, hogy a bűnözők mikor találnak új csatornákat, újabb korrupt szolgáltatókat, újabb bothálózatokat.

S ez az aggály nem alaptalan, ma már érkeztek arról híradások, hogy a McColo kiesése miatt „anyátlanná” vált crackerek néhány nap után már meg is találták új bázisukat: s hol máshol, mint Oroszországban. A The Register értesülései szerint a lekapcsolt hálózatot egy másik botnet, a Rustock pótolja – így nem sokáig örvendhetünk a spamek ritkulásának.

Azóta történt

Előzmények